// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Olyan elánnal festették le egy felüljáró korlátját, hogy a járdára, az úttestre és az autókra is jutott a festékből

// HIRDETÉS

És mégis az autósokat bírságolták meg.

Mint ismert, Romániában szinte a nagy történelmi alakokkal egyenrangú „nemzeti hősnek” számít Dorel, a képzeletbeli melós, aki egyszemélyben testesíti meg az összes pancser, a munkáját jól elvégezni képtelen munkást.

Nos, az elmúlt napokban Dorel Bukarest környékén alkotott maradandót.

Történt ugyanis, hogy Otopeni-ben megbíztak egy elvileg erre szakosodott céget, hogy fesse le egy közúti felüljáró korlátját.

A munkások pedig akkora energiával vetették bele magukat a munkába, hogy egyáltalán nem sajnálták az anyagot: olyan mennyiségű festéket vittek fel a korlátra, hogy abból nem csupán a fémszerkezetre jutott.

Hanem az alatta levő falra, a járdaszegélyre, és az úttestre is.

Nem utolsó sorban pedig azokra az autókra is, amelyek a felüljáró alatt parkoltak. A felvételeken látható, hogy a járművek némelyikét jókora felületen borítja be a vörös festék.

Az egyik autótulajdonos feljelentést is tett a rendőrségen rongálás miatt, a rendőrség nyomozást is indított az ügyben.

De van egy fordulat is, ami miatt a járulékos áldozatként festékessé vált autók tulajdonosainak még jobban fájhat a feje.

A rendőrség ugyanis őket is megbírságolta.

Mégpedig tiltott parkolás miatt, a felüljáró alatt ugyanis nem szabadott volna megállniuk.

Ezért az autók megtisztításának költségei mellett még egyenként két büntetőpontot is kaptak, amelyek értéke pontonként 145 lej.

Remélhetőleg ezek után mindenki kétszer is meggondolja, mielőtt tilosban parkolna.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro