// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Oláh-Badi Levente, a száguldó filmes

// HIRDETÉS

Több mint félezer videó és egyéb filmes munka. Ez Oláh-Badi Levente (nem mellesleg a Főtér.ro munkatársa) jelenlegi mozgóképes termése.

Egy tűt (na jó, ötöt) sem lehetett leejteni tegnap, április 14-én este a Bulgakov átszabott „irodalmi szalonájában”. A nagyérdemű közönség lélegzetvisszafojtva várta az erdélyi magyar filmes préri legviccesebb, száguldó rendezőjét, Oláh-Badi Leventét.

Az Erdélyi Magyar Filmszövetség ügyesen választott: bárki mérget vehetett arra, hogy a one (sőt, more) man show nem marad el.

Boros Lóránd moderátor szerény emberként mutatta be az alkotót, akinek mellesleg hat oldalas önéletrajza van. A meghívott szégyenlős mosoly kíséretében megpróbálta kitépni a papírköteget a mod kezéből, sikertelenül.

És a közönség megtudhatta, hol, mikor született Oláh-Badi Levente, hol koptatta az iskola-, majd egyetempadot, hány filmet, hány videót készített, hol dolgozott operatőrként, hány színészi szerepe volt, és hány díjat zsebelt be. 

Az eddigi életművet tekintve a rendező (aki jelenleg és nem mellesleg a Főtér.ro videoszerkesztője) alkotói pályájának legmarkánsabb időszaka a Manna-korszak. 2008-ban kezdett el dolgozni a manna.ro portálnál, ami azért fontos, mert ott működött az időközben camp-kultikus hírnevet szerző Kukker videomegosztó.

A moderátor merész ugrással egyenesen Charlie Chaplinhez hasonlította Oláh-Badi Leventét, kukkeres munkássága alapján. Aki, Chaplinnel ellentétben, bizonyos önmarcangoló attitűddel beszélt a legendás Kukker-videókról, és általában a mozgóképezésről. 

Itt kell megjegyeznünk, hogy Oláh-Badi Levente neve, ha tetszik neki, ha nem, immár örökre összefonódik a transzszilván köztudatban a Jakab-Benke Nándoréval. Ő volt ugyanis az az ember, aki alkotónkat kukkerezni csábította. És jól tette, mert a csapat (kettejükön kívül állandóbb jelleggel Kürti István és Szén János) nagy lendülettel, időnként csipetnyi zsenialitással kiforgatta a sarkaiból a magyar nyelvű online mozgókép enyhén szólva ásatag világát.

Badi elmesélte, milyen ritmusban dolgoztak. Nos, ez nyugodtan nevezhető lélegzetelállítónak. Heti három (HÁROM!) videót kellett elkészíteni, ami, ugye azt jelenti, hogy kétnaponta egyet (vasárnap kivéve). Eleinte mások, barátok, haverok, ismerősök, profik, amatőrök is csatlakoztak a kukkeres csapathoz, viszont idővel kikoptak a kemény mag mellől, tekintettel arra, hogy nem tudtak nekik fizetni. A kelet-európai filmesek turáni átka, a pénztelenség a Kukkert sem kímélte.

Badi szerint a Kukker legnagyobb érdeme, hogy lehetett ilyesmit csinálni. Viszont nem biztos, hogy szabad lett volna. Ugyanis a fent ismertetett okok miatt rengeteg félresikerült, be nem fejezett videót engedtek ki a kezük közül.

Viszont nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy a több selejt a gyors munka eredménye, és elképzelhető, hogy egy lassúbb munkaritmus mellett nem születtek volna meg azok a legendás videók, amelyek anarchista, campes, giccsbe hajló, groteszk, morbid, abszurd, stb. mivoltukkal valóban megújították a műfajt, regionálisan legalábbis.

A „rendes” filmekről is szó esett a beszélgetés során. Badi elmondta, hogy a Kukker-videós referenciái alapján egyetlen producer sem kereste meg, hogy kéne már egy jó kis filmet is csinálni. Ez nem az a szint, ami egy filmes pályáztatónak megfelelne. A közönség megtekinthette Oláh-Badi Levente Cyborg című kisjátékfilmjét, ami lényegében arról szól, hogyan ver át földönkívüli dumájával egy gonosz videomegosztó fiú egy ártatlan lányt.

Az est végén Badi kihívta Jakab-Benke Nándort (Nándit, na) a rendezői asztalhoz, és a mod megkockáztatta a kijelentést: a Kukker-sorozat a filmtörténet részévé vált. Nándi kerek perec elutasította a kijelentést. Ezek a mozgóképek nem tekinthetők filmeknek. Ezek videók. Vannak egyes darabok, amiknek van csiszolt narratívájuk, de a lényeg mindig is a humor volt, nem a film.

A mod az est végén jövendőbeli terveiről kérdezte Oláh-Badi Leventét. Az alkotó kijelentette, hogy jelenleg 13 forgatókönyv lapul a fiókjában. Arról nem árult el semmit, mikor és melyiket szeretné megvalósítani.

Zárszó helyett a közönség élőben megnézhetett egy spontán és élő és nagyon barátságos Kukker-meccset Oláh-Badi Levente és Jakab-Benke Nándor között. Ez sem volt mindennapi. Ahogy ezek az emberek sem azok. És a mozgóképeik sem.

És végül, de nem utolsósorban, következzen néhány kukkeres videó:

Békeharc, Kukker módra

Ilyen a bosszú angyala

Transzszilván-spanyol telenovella

A többi Kukker-videó itt tekinthető meg.

Fotók, gif: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro