A régészek két különböző korból származó temetőt tártak fel.
A Kolozs megyei Nagyiklód közelében, egy egyhektáros területen még júliusban láttak hozzá a régészek egy megelőző feltárásba, előkészítve a terepet egy majdani ipari létesítménynek. Mivel a környék fontos régészeti lelőhely, számítottak arra, hogy értékes felfedezéseket fog hozni az ásatás, arra viszont nem, hogy a hétköznapi használati eszközök törmelékei mellett jó állapotban fennmaradt, több ezer éves sírokat is találnak, ráadásul két különböző korból. A neolitikus korból származó sírok legalább hatezer évesek, különlegességük, hogy a halottak fejéhez vagy lábaihoz helyezett agyagedényekbe felajánlásokat tettek, mivel úgy vélték, hogy az elhunytnak szüksége lehet ezekre a túlvilágon. A sírok feltárását végző Paul Pupeză (az Erdélyi Történeti Múzeum régésze) reméli, hogy a múzeumban végzett vizsgálatok során kiderül, mit tartalmaztak az edények, és többet megtudhatnak az elhunytakról is. A hatezer éves sírokon kívül egy kelta temetkezési hely nyomait is megtalálták, ezeket 2200 évesre datálják a régészek. A késő vaskori kelta temetkezési szokások szerint a halottakat elhamvasztották, maradványaikat urnákba helyezték és egyéb tárgyakkal együtt elásták. A feltárás a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette: a tudományos hírek egyik legismertebb angol nyelvű híroldala, a Live Science terjedelmes cikkben számolt be a felfedezésekről.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.