Levélben fordultak az Klaus Johannishoz és Victor Pontához a tárgyalások újrakezdése érdekében. Nemzetközi döntőbírósághoz fordulnak kártérítésért, ha nem születik konszenzus.
A verespataki ciántechnológiás aranybánya megnyitását tervező kanadai Gabriel Resources vállalat levélben fordult Klaus Johannis államelnökhöz és Victor Ponta miniszterelnökhöz, amelyben a tárgyalások újrakezdését javasolta a bányaprojekt elindításáról.
A két legmagasabb közjogi méltóság levélben való megkereséséről a vállalat kedden közleményben számolt be. Azt kérik az illetékes hatóságoktól, hogy vegyenek részt a bányaprojekt megnyitásáról szóló konzultációs sorozatban,
A Gabriel Resources 1997 óta próbálja megszerezni az Erdélyi-érchegységben Verespatak mellett rejlő arany- és ezüsttartalékok kitermeléséhez szükséges engedélyt, de környezetvédelmi aggályok miatt eddig valamennyi kezdeményezése kudarcot vallott.
A közleményben a vállalat leszögezte, hogy valamennyi kétely eloszlatása érdekében ebben a vitában barátságos megoldásban érdekelt, amely valamennyi fél számára hasznos. „A Gabriel Resources-nak továbbra is határozott szándéka, hogy megvalósítsa a verespataki bányaprojektet, és meggyőződése, hogy a legújabb technológiával működő bánya igazolni fogja a projekt hasznosságát” – olvasható a közleményben.
A beruházó szerint a projekt teljes mértékben tiszteletben tartja, sőt túlteljesíti a román és az európai törvényes keretek támasztotta környezetvédelmi és egyéb elvárásokat. Rámutatnak, az elmúlt 15 évben a Gabriel csoport
és most semmi bizonyossága nincs arról, hogy a beruházást belátható időn belül engedélyezhetik a hatóságok. A Gabriel csoport úgy véli, mindig jóhiszeműen, korrektül és az együttműködés szellemiségében viszonyult a román államhoz, amelynek bánásmódja nem volt összhangban a külföldi beruházók védelmére vonatkozó nemzetközi egyezménnyel, amit Románia is aláírt.
Közölték, amennyiben Bukarest nem hajlandó újrakezdeni a beruházás engedélyezési folyamatát, vagy egyéb méltányos megoldásról tárgyalni, a Gabriel csoport kész nemzetközi döntőbírósághoz fordulni kártérítésért.
A parlament tavaly júniusban utasította el a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet, amelyet 2013-ban a bukaresti kormány terjesztett a törvényhozói testület elé. Ez a tervezet nagyszabású utcai tüntetéseket váltott ki Románia-szerte.
Fotó: Mohácsi László Árpád
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.