A pandémia legnehezebb időszakában keményen állták a sarat, most, hogy nincs már akkora nyomás a kórházakon, az utcára tennék őket.
A pandémia okozta vészhelyzet közepette, amikor hirtelen húsba vágóvá vált, hogy nincs annyi szakdolgozó az állami egészségügyi ellátórendszerben, amennyi képes lenne megfelelően ellátni a betegeket, a járványvédelmi intézkedésekről szóló 2020/55-ös törvény elfogadásával egy csapásra megoldották az évek óta tartó, krónikus problémát. A kórházaknak lehetőségük volt a működés biztosításához szükséges létszámra felkerekíteni az alkalmazottak számát, a megyei közegészségügyi igazgatóságok pedig felvehettek a fertőzöttek nyilvántartásában, az epidemiológiai vizsgálatokban, a kapcsolattartásban segédkező személyzetet. De mi lesz, ha megszűnik a különleges jogrend, és lejárnak a meghatározott időre szóló munkaszerződések? – aggódtak már a tavaly is, többször is emlékeztetve a kormányt, bajban lesznek, ha ezeket az alkalmazottakat el kell küldeniük. Erre Alexandru Rafila egészségügyi miniszter augusztusban bejelentette, hogy továbbra is a rendszer alkalmazottai maradhatnak, sőt nemrég törvényt is alkottak, mely egy versenyvizsga sikeres teljesítéséhez köti az új munkaszerződés megkötését. A pandémiás veszélyhelyzet elmúlt, a munkaszerződések lejártak (vagy járnak le), egyes kórházak pedig azzal szembesülnek, hogy a kormány az ígéretek ellenére nem biztosítja a járvány idejére felvett szakdolgozók bérét, ezt a terhet a helyi önkormányzatok nyakába varrja. A tisztázatlan kifizetések miatt van, ahol megszervezték a versenyvizsgát, van ahol nem. A nagyenyedi kórház udvarán például csütörtökön 67 dolgozó tiltakozott, akiknek június 6-án jár le a szerződésük. Nehezményezik, hogy míg a pandémia legkeményebb időszakában állták a sarat, most az utcára tennék őket, holott a törvény lehetővé teszi, hogy továbbra is dolgozzanak. Mindenesetre a kórháznak szüksége van rájuk: akkora az emberhiány, hogy a munkaviszonyuk megszűnése esetén egy harmincágyas kórházi részlegre egyetlen asszisztens fog jutni a délutáni műszakokban. Sokan az elmúlt két évben továbbképezték magukat, bízva a miniszteri ígéretben és a versenyvizsga sikeres teljesítésében. Kár lenne őket elbocsátani, főleg, hogy bármikor újra szükség lehet a munkájukra – foglalható össze a tiltakozó kórházi munkaközösség álláspontja. A veszélyhelyzetet március 8-án oldották fel Romániában, a meghatározott időre felvett közegészségügyi alkalmazottak szerződését akkor 90 nappal hosszabbították meg.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.