Nemzetközi bírósághoz fordul az ellene felhozott szekusvád miatt. Ami durva: a szatmári filharmóniában ma is van SRI-s vakond.
Dr. Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia vezetője szerdán dokumentumokkal alátámasztva utasította el a vádakat, melyek szerint együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. 2013 júliusában a bukaresti táblabíróság egyszer már jogerősen felmentette a vádak alól és kimondta, hogy nem működött együtt a Securitatéval.
A történet szálai messzire nyúlnak: a bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, mely szerint a hegedűművész együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Fátyol sikerrel fellebbezett e vád ellen a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra.
A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenítette a Fátyol Rudolf állítólagos besúgói múltjáról szóló CNSAS–határozatot — ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését március 31-én jogerősen elutasították.
2010. június elsején a Szatmárnémetiben megjelenő egyik román nyelvű napilapban megjelent egy cikk, melyben az állt, hogy Fátyol együttműködött a titkosszolgálattal.
Ügyvédet fogadott és kikérte a dossziéját a CNSAS-tól, melyben több jelentés áll, de ezek közül egy lapon szerepel az ő kézírása, amit aláírt, a többi álnéven van írva, ezekben Fátyol elleni vádak vannak felsorakoztatva, melyeknek bizonyítható a hamisságuk. A Fátyol által írt jelentés 1981-ben volt megírva, amikor nagybátyjának, Ruha Istvánnak a fia egy külföldi turnéról nem tért vissza, kint maradt Svájcban, ebben a jelentésben leírja, hogy véleménye szerint Ruha István nem tudott arról, hogy fia nem fog hazatérni.
A Fátyol-dossziéban szerepel egy személy neve, aki jelenleg is a filharmónia tagja és ma is küld jelentéseket a SRI-nek. Fátyol Rudolf a nemzetközi bírósághoz fordul, mert úgy érzi, hogy valótlan dolgokkal vádolják.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.