Meg ahhoz is, hogy a diákoknak testnevelésórán ne kelljen maszkot viselniük.
Bár az egészségügyi tárca is ódzkodik, és a diákok érdekképviselete is jelezte, nem ért egyet a kezdeményezéssel, az oktatási tárca nem visszakozott: ragaszkodik ahhoz, hogy a diákok jelen legyenek az iskolában bizonyos esetekben akkor is, ha amúgy a járványhelyzet miatt online oktatás lenne indokolt. A tárca államtitkára, Sorin Ion kedden este elárulta, hivatalosan kérték az egészségügyi minisztériumtól: járuljon hozzá, hogy a korábbi online oktatás miatt kiesett tananyag bepótlására szolgáló órákat a diákok fizikai jelenlétében tartsák meg. Az oktatási tárca szerint ezeknek az óráknak hamarosan el kell kezdődniük, és csakis akkor lehetnek hatékonyak, ha a diákok jelen vannak az órákon. Persze ez csak a zöld, a sárga és a vörös forgatókönyv esetén érvényes, ha egy település a magas esetszám miatt karanténba kerül, akkor már nem erőltetik a jelenléti oktatást. A minisztérium szerint megoldható, hogy a diákok kis, átlagosan 12 fős csoportokban vegyenek részt ezeken az órákon. Azt is javasolták, hogy a speciális oktatásban részt vevő diákok is jelenléti oktatásban tanulhassanak, mivel egyrészt ők amúgy is kis, általában 10 fős csoportokban tanulnak, másrészt esetükben sem hatékony az online oktatás. Azt is kérték, hogy a végzős évfolyamok, vagyis a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek próbavizsgáit szintén fizikai jelenléttel szervezzék meg, mint ahogy természetesen magát a képességfelmérőt és az érettségit is, hiszen ezek esetében online formában nem zárható ki teljes mértékben a csalás lehetősége. Emellett azt is kérték, hogy az egészségügyi tárca végre hagyja jóvá, hogy legalább a szabadban megtartott testnevelésórákon ne kelljen maszkban fulladozniuk és izzadniuk a diákoknak, de amúgy a fizikai távolságtartás szavatolásával, és folyamatos szellőztetés mellett a termekben sem tartják indokoltnak a folyamatos maszkviselést. Ebben egyébként az Egészségügyi Világszervezet is hasonló állásponton van, hiszen a sportolás közbeni fizikai erőkifejtés miatt átizzadó maszkok sokkal többet ártanak, mint használnak. Ez utóbbival vélhetően a diákok is egyetértenek, a jelenléti oktatás forszírozásával viszont nem – mint megírtuk, az Országos Diáktanács az iskolák hiányos higiéniai felszereltsége miatt ellenzi a tervet.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.