A vár- és templomromok között, még nem buján ugyan, de szárba szökkent a természet.
Két bolond áprilisi lehűlés között (és a damoklészkardként örökké a fejek fölött lógó járványszigor közepette) mit tehet a városi ember, ha végre hétágra szikrázó tavaszi hétvége köszönt rá: kapja magát és kiszökik, például Kalotaszegre. Ezt tettük mi is: bejártuk Kispetri, Váralmás és Magyarsárd környékét, a fejünk búbjáig megmerítkeztünk a lassan, de biztosan áradó tavaszban. És ezeket láttuk, többek között: Az almási várrom alatt tárt szárnyakkal fogadott a gólyapárból álló fogadóbizottság. A légáramlatokat mesterien kihasználva vitorláztak a fejünk fölött, közben persze figyeltek árgus szemekkel: minket inkább kíváncsian, a mezőt viszont zsákmányra éhesen. A várdombra vezető erdei útra még az épp elzavart tél csupasz árnyéka vetült: a fák börtönrácsai közt alig lehetett észrevenni a mindenütt előmerészkedő friss hajtásokat. Ha viszont az ember vette a fáradtságot és közelebb hajolt, máris lepattogzott a téli vakolat és előtűntek alóla a kikelet színei: itt például egy csinos ibolyapárna. Erről a minden áron életben maradni akaró fáról óhatatlanul Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa jutott eszünkbe, aki romantikus tavaszi andalgása közepette fél lábbal belépett egy suvadásba, de gondolatai annyira lefoglalták, hogy úgy maradt. Ez már a várdombnyereg: a hátunk mögött Váralmás, az orrunk előtt valahol messzebb Kispetri, jobbra a még hideget lehelő erdő, balra a várrom. Bennünk pedig apránként nő a kikeleti öröm. Erre a találkozásra (se) vártunk: a kövek közt egy zöld béka sétált (forma) velünk szembe. Mérget ugyan nem mernénk rá venni, de leveli békának tituláljuk. Ráadásul igen előzékeny volt, ugyanis jobb mellső lábán egy hangyát fuvarozott. Hálából gyönyörű zöldjéért megsúgtuk neki, ne nagyon bóklásszon a mező felé, ahol hatalmas gólyacsőrök leselkednek rá. A salátaboglárkát mi inkább csak csodáltuk, bár sok helyütt leszedik a fiatal leveleit (még virágzás előtt) és amint a neve mondja, salátaként fogyasztják. Sőt, a virágait is! Nem volt szívünk hozzá. Ki ne ismerné az almási vár düledező öregtornyát? Ott silbakol a völgy fölött évszázadok óta. Sok nem maradt a várból, mióta a török felgyújtotta, még a 17. században, aztán a helybeliek elhordták a köveit istállók, udvarházak falaihoz. De ha az ember fejben összeköti a kalotaszegi várakat (Sebes, Egeres, Gyalu, Leányvár, Farkasvár, Léta, Bedecs ), csinos kis erődítményrendszert kap eredményképpen. Ez a nappali pávaszem megpihen kicsit a kövön. Nagyobb állatokkal is találkoztunk: jött szembe őzbak (már ledörzsölt szarvakkal), ékes tollú fácánkakas, ami csak a környéken él és mozog. Persze, lencsevégre kapni őket már nehezebb, mint mesélni róluk. Viharcsavarta, széldöntötte fatörzsön végigszaladó taplócsalád néz bele pirulva a tavaszi napba. A titokzatos magyarsárdi templom romjai sok száz kikeletet értek meg. A hírek szerint az 1300-as években épült, egy része román stílusú, más része gótikus, nagyobb része elpusztult, kisebb része dacol az idővel. Ember ide nem jár, hacsak nem téved. Viszont a látvány mindenért kárpótol. Az ember megáll az elhagyott istenházában, vagyis a természet közepén. A rom magához öleli a teremtett mindenséget. Benézünk a kapun. Vagy ki? Édesmindegy. Egy szeletnyi ég, dombbal, mezővel, füvekkel, madarakkal. Élettel. Isten őrizzen meg mindannyiunkat!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.