// 2024. október 1., kedd // Malvin
reménysugár

Nagyon kiakadtak a magyar pártok Iohannis uszító kijelentéseitől (VIDEÓval)

Egyként ítélték el az államelnökhöz minden szempontból méltatlan nyilatkozatot. Úgy tűnik, lesz ennek még visszhangja.

Nem hagyták szó nélkül Klaus Iohannis nehezen alulmúlható, magyarellenes kijelentéseit az erdélyi magyar szervezetek szerdán délután. Kezdjük a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT), melynek a legtöbb köze van a nap témáját generáló autonómiatervezethez. Az Izsák Balázs által aláírt közleményben a szervezet elnöke úgy fogalmaz, az államfő indulata mögött csak a tehetetlenség áll, mivel a román hatóságok nem képesek a koronavírus miatt kialakult válságot kezelni, és képtelenek felismerni, hogy csakis az együttműködés lehet a válságból való kilábalásnak egyetlen útja. Izsák szerint Iohannis kirohanása

„nyílt uszítás Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen, nyílt, és oktalan uszítás a szomszédos Magyarország ellen”.

Az Erdélyi Magyar Szövetség közleményében bocsánatkérésre szólítja fel az államfőt, és megjegyzi: jól látható, hogy a komoly titkosszolgálati háttérrel rendelkező államelnök uszít és gyűlöletet kelt,

pillanatnyi politikai hasznot remélve a jól bevált trükk – a magyar kártya – kijátszásával.

Az RMDSZ Székely Önkormányzati Tanácsa mélységesen megdöbbentőnek nevezte, ahogyan Iohannis „megbélyegez egy közösséget és ellene

uszít azáltal, hogy azt állítja hamisan: ez a közösség a román állam szuverenitása ellen munkálkodik”.

Majd megemlítik: az önrendelkezés a legsötétebb középkorban sem volt ismeretlen gyakorlat, hogy közösségek autonómiát kapjanak, „így kapott autonómiát a száz közösség is, melynek az államfő is tagja”. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szintén a délután folyamán jelentette be, az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanácshoz (CNCD) fordul az államfő kijelentései miatt. Iohannis „hisztérikus, államelnökhöz méltatlan” nyilatkozatát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is kommentálta, az erről szóló videó itt tekinthető meg:

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro