Szombaton este, a Múzeumok Éjszakáján a nagyközönség végre meglátogathatta a Körösvidéki Múzeum új, hatalmas épületét Nagyváradon, ahol hosszú évek után végre ismét működhet a közgyűjtemény.
Tekintélyes tömeg hömpölygött szombaton este Nagyváradon a Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola egykori épületében, amely csütörtök óta már új funkciót tölt be: hosszas huzavona után végre ideköltözött és itt nyitotta meg kapuit a Körösvidéki Múzeum.
Az ország ötödik legnagyobbjaként számon tartott közgyűjtemény sorsa igencsak hányatott volt: a 70-es évek elején költöztették be a második világháborúban a kommunista román állam által ellopott államosított római katolikus püspöki palota barokk épületébe. Aztán, ahogy ez szerencsés esetekben lenni szokott, hosszas jogi csűrés-csavarás után 2004-ben az ingatlant visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a nagyváradi római katolikus püspökségnek, a múzeumnak pedig költöznie kellett.
Szerencsére akadt megfelelő, még az eddiginél is impozánsabb méretű: ingatlan a hadapródiskola Rulikowski (ma Román hadsereg) úti épülete, amely azonban elképesztően lelakott állapotban volt.
A megyei önkormányzat ezért hozzáfogott a felújításához, a megyei közgyűlés akkori vezetője azonban 2010-ben a munkálatok minőségével való elégedetlensége miatt leállította a felújítást.
Azóta zajlott a huzavona, a város önkormányzata is megpróbálta rátenni a kezét az épületre – a múzeumot pedig a felújított várba költöztette volna, amely azonban a múzeumi szakma egybehangzó véleménye szerint alkalmatlan a hatalmas méretű közgyűjtemény tárolására, mivel nem múzeumi szempontok szerint újították fel –, míg végül a tavalyi önkormányzati választások nyomán megyei közgyűlési elnökké választott Pásztor Sándor ismét elkezdte a felújítási munkálatokat, egyik legfontosabb céljaként a múzeum helyzetének rendezését nevezve meg.
És kevesebb mint egy év múlva meg is lett az eredmény: az új múzeumi székhely szombaton este gyönyörűen restaurálva, a főbejáratnál kialakított szökőkút mögött délcegen magasodva, díszkivilágítással várta a látogatókat. A bejárat fölött pedig jókora LED-falon a még be nem fejezett belső terek látványterveit mutatták be.
A látogatók jöttek is szép számmal, mivel a Múzeumok Éjszakája alkalmából a helyi közlekedési vállalat ingyenes buszjáratokat működtetett a püspöki palota és az új székhely között, és az épületet legalább akkora érdeklődés övezte, mint a benne az ünnepi alkalomból megnyitott időszakos tárlatokat.
A látogatók a váradi képzőművészeknek a váradi múzeum saját tulajdonában levő alkotásaiból összeállított tárlat mellett a debreceni Déri Múzeum néprajzi kiállítását, valamint a chișinăui nemzeti múzeum szőnyegeiből kialakított tárlatot tekinthették meg.
Az ingatlanról érdemes megjegyezni, hogy a felújítás – legalábbis első ránézésre – nagyon jól sikerült, az épület ismét a régi pompájában csillog. A szó szoros értelmében: a kőpadló olyan tükörsima és fényes, mintha üvegből lenne. És klímaberendezés is van – a májusi kánikulában leírhatatlanul jólesett a hűs, belső klíma. És a jelek szerint büfé is várja majd a látogatókat, a megnyitó estéjén legalábbis sokan söröztek az épület melletti teraszon, de például töltött káposztát is rendelhetett, aki nem csak a kultúrára éhezett ki.
Belül jókora lépcsőház és szakszerűen kialakított kiállítóterek fogadják a látogatókat, az egyik, nagy belmagasságú teremben galéria kialakításával növelték a kiállítási felületet. A mozgássérültek számára minden lépcső mellett felvonót alakítottak ki, és ami szintén fontos: minden felirat háromnyelvű, magyarul, románul és angolul is olvashatók az információk.(Bár az mondjuk nem kicsit visszás, hogy a háromnyelvű tájékoztatók fölött a váradi magyar képzőművészek nevét román formában tüntették fel, így Jakobovits Miklósból Nicolae, Fux Pálból pedig Paul lett. Ez bosszantó baki).
Amúgy a múzeum még nincs teljesen kész, az állandó tárlatok beköltöztetése előtt az üzemeltető Bihar megyei önkormányzatnak több millió euróból el kell készíttetnie a megfelelő bútorzatot és a tárlókat. A közel tízmillió eurós összeget európai uniós forrásokból kívánják megszerezni, és ha minden jól megy, év végére talán teljes egészében új helyén lesz látható az 500 000 darabos – képzőművészeti, természettudományi, történelmi és néprajzi gyűjteményt is magában foglaló – közgyűjtemény.
De addig sem kell várni: aki csak teheti, látogasson el a múzeum új székházába, amely gyalogszerrel öt percnyire található a Szent László tértől. Érdemes.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.
Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.