Az orosz nagykövet panaszkodott hazája nevében.
Miközben Ukrajnában szabályszerű hódító háborút folytat, a szomszédos NATO-tagállamok egyikével, Romániával szemben diplomáciai offenzívába kezdett: Valerij Kuzmin bukaresti nagykövet az orosz Rosszija-24 csatornának elmondta, hogy Romániában megsértik az orosz állampolgárok jogait, ezért jegyzékben fordult a román külügyminisztériumhoz.
Kuzmin ugyanakkor konkrét esetről nem beszélt. Azt mondta, a román külügy azt válaszolta: ha konkrét esetekkel szembesül, megteszi a szükséges lépéseket.
A nagykövet egyúttal arról is beszélt, milyen útvonalat javasol az orosz külügy a Romániát elhagyni akaró oroszok számára, miután az EU és számos más európai állam lezárta légterét az orosz gépek előtt.
Kuzmin egyúttal azzal vádolt meg egyes román bankokat, hogy
de konkrét bizonyítékokat erre sem volt hajlandó szolgáltatni.
A román külügy megerősítette, hogy szóbeli jegyzéket kapott Kuzmintól, ez azonban nem minősül tiltakozó jegyzéknek.
Közölték, mivel a jegyzékben konkrét ügyek nem szerepeltek, további tájékoztatást kértek az orosz nagykövetségtől, amit azonban nem kaptak meg.
A bukaresti külügyminisztérium szerint ilyen körülmények között a nagykövet panasza alkalmas a közvélemény megtévesztésére.
Kérdés, hogy a diplomata mire gondolt, az ugyanakkor tény, hogy van már olyan bank Romániában, amely elkezdte ellenőrizni orosz állampolgárságú ügyfelei tranzakcióit.
Emellett a fogyasztóvédelem átfogó ellenőrzést indított az orosz Lukoil és Gazprom benzinkútjain, és a Lukoilra borsos, 600 ezer lejes bírságot rótt ki.
Arról nem is beszélve, hogy a román illetékesek többek között azzal is segíteni próbálják Ukrajnát az orosz támadásokkal szemben, hogy lekapcsolták több galaci létesítmény éjszakai világítását, hogy az orosz bombázópilóták ne tudják őket tájékozódási pontként használni.
Eközben a román védelmi minisztérium bejelentette, hogy az elmúlt napokban további NATO-szövetségesek irányítottak át vadászrepülőket Romániába, hogy részt vegyenek a légi járőrözési és elrettentési műveletekben.
Így már
Olaszország az eddigi négy helyett nyolc Eurofighter Typhoonnal van jelen a 6 német ugyanilyen típusú és a 8 amerikai F-16-os gép mellett.
Ukrajnában amúgy csütörtökre virradóra is harcok zajlottak, Kijevben több robbanás is történt, az oroszok Harkivban is előre nyomulnak, egyes hírek szerint pedig a Krímből orosz hadihajók indultak Odessza felé.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy héttel az invázió kezdete után videóüzenetben arról beszélt, meghiúsították az ország megszállására vonatkozó terveket, és büszke az ukránok ellenállására.
Az oroszok és az ukránok egyébként a tervek szerint csütörtökön folytatják a hétfőn megkezdett tárgyalásokat.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.
Ismét ömlik a víz a parajdi sóbányába, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak és megsérült a medrét védő geofólia, így a bezúduló víz pár órán belül teljesen elöntheti a regionális turizmus motorjának számító székelyföldi létesítményt.
A sokrétű tevékenysége mellett papnéi feladatokat is ellátó Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával nemcsak szakmai dolgokról beszélgettünk. A történész mögötti emberre is kíváncsiak voltunk.
Gyászos kép fogadja a Parajdra érkezőket, az egész település hangulatára rányomta bélyegét a bányabezárás.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Többek között drónfelvételt is készítettünk kedden a parajdi Sószorosnál, ahol a megáradt Korond-patak vize gyakorlatilag eltűnik a felszínről.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
… Nicușor Dan államelnök úr elárulta, miről beszélgetett Donald Trumppal telefonon… a medvék nem árultak el semmit, csak megharapják az őket etetni akaró ostoba turistákat.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Hivatalosan is Nicușor Dan Románia elnöke. Saját autóját lopta el egy román férfi Németországban, le is tartóztatták érte.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Az megválasztott elnök hosszú bejegyzésben köszönte meg, hogy támogatták. Egy PSD-s képviselő a körmére nézett az USR-nek, az országban pedig tart még a viharszezon.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
Kevesebb mint egy hónapot fog igénybe venni az új kormány megalakítása. Beizzítottak az emberek: rengeteg petíció bukkant fel az elnökválasztási hercehurcát követően.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.
… közben az alkotmánybíróság leseperte az asztalról Simion úr óvását és bejelentette, Romániának van új elnöke… és Victor Ponta váratlanul előbújt egy kő alól, hogy megmondja, mi minden nem jó Romániában.
A széljobb Fiatal Emberek Pártjának (POT) hat képviselője pedig egyszerre hagyta ott az alakulatot.
A széljobb Fiatal Emberek Pártjának (POT) hat képviselője pedig egyszerre hagyta ott az alakulatot.
… George Simion üldögél az árnyékban, közben Dan Tanasă és az AUR elkezdte a fenyegetőzést… és a Román Nemzeti Bank vezére felvázolta a népnek a nem túl fényes közeljövőt.
… George Simion üldögél az árnyékban, közben Dan Tanasă és az AUR elkezdte a fenyegetőzést… és a Román Nemzeti Bank vezére felvázolta a népnek a nem túl fényes közeljövőt.
Orbán és Iliescu is gratulált Nicușor Dannak. Az oroszoknak nem tetszik az elnökválasztás eredménye.