// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Nagyvárad

Mostantól aztán düböröghet az autópálya-építés Biharban

Épülhet az észak-erdélyi sztráda másik két szakasza és a Nagyváradot a sztrádával összekötő út is.

Igazán termékeny volt a szerdai nap Bihar megye és Nagyvárad számára, már ami az autópálya-építést illeti: a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) kihirdette a még építésre váró két bihari szakasz megépítésére kiírt pályázat győzteseit, a kormány pedig a megyeszékhelyt a sztrádával összekötő út megépítéséről döntött.

Bihar megyében három ütemre osztották az A3-as, azaz az észak-erdélyi autópályát, ebből az első, Bihar község és az országhatár közötti, valamivel több, mint öt kilométeres szakasz már épül, és az ígéretek szerint az év végéig akár még el is készülhet.

Most két, összesen 54,9 kilométeres szakasz kivitelezőit választották ki, amelyek összesen 144 millió euróért építik meg őket.

A Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti, 26,35 kilométeres szakaszt a román Construcţii Rt. és a horvát Hidroelektra Mehanizacija D.D. alkotta konzorcium építheti meg 75,7 millió euróért. Itt egy közlekedési csomópontot, valamint 19 hidat, felüljárót és völgyhidat kell megépíteni.

A tervezésre 6, a kivitelezésre 18 hónap áll rendelkezésre.

A Bisztraterebes és Bihar község közötti, 28,55 kilométeres ütem boldog építője egy, a nagyváradi Trameco Rt. köré szerveződő konzorcium, amely 68,3 millió euróért biztosítja majd a gyorsabb közlekedést. Ezen a szakaszon 18 híd, felüljáró és völgyhíd épül, a tervezési és kivitelezési határidő itt is összesen két év.

Mindkét szakaszra tízéves jótállást vállalnak.

A szerződéseket elvileg akár már tíz nap elteltével aláírhatják, ha ebben az időszakban nem nyújtanak be óvást a pályázaton alulmaradt cégek. Ha viszont igen, akkor meg kell várni az óvások elbírálását.

De ez még nem minden.

A kormány szerdai ülésén jóváhagyta a Nagyváradot az épülő észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út megépítését.

A váradi körgyűrűt az A3-as autópályával Bihar térségében összekötő gyorsforgalmi út hossza 19 kilométer lesz.

A beruházás értéke 719 millió lej, amelyet kormányzati forrásokból és vissza nem térítendő külföldi támogatásokból biztosítanak. 

Ezt a beruházást a CNAIR menedzseli majd.

Az út pontos hossza 18,6 kilométer, szélessége 2x7 méteres lesz. Megvalósítása során 12 híd, három felüljáró és 3 új közúti csomópont épül meg. 

Ez az útszakasz az autópálya már épülő, és idén talán elkészülő szakaszával közi majd össze Váradot. Közben a magyar oldalon jövő év elejére éri el az M4-es autópálya az országhatárt.

Az egész ügy szépséghibája az, hogy a Nagyváradot a sztrádával összekötő gyorsforgalmi út a legjobb esetben is csak 2022-re épülhet meg.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro