A legújabb Muszáj-akción részt vettek a magyarok és a románok is. Megfogyva bár, de törve nem.
Minden heti Muszáj-flashmobunkat megadták ma is. Bár enyhén szólva családiasra sikerült az akció Kolozsvár főterén. És az időjárás sem volt épp toleránsnak mondható. Hideg volt, fújt a bolond áprilisi szél. Viszont vásárosok bódéi vették körül a villámcsődülőket, és az arra járók bámultak, mint hal a szatyorból.
A lényeg: a jelenlevők sorszám szerint a megafonhoz léphettek, és elmondhatták, miért kedvelik a szomszéd kultúrát. Ezt úgy kell érteni, hogy a magyarok a románt, a románok pedig a magyart. Az esetleg odatévedő más kultúrák képviselői kedvéért franciául és angolul is elhangzottak a vallomások, no meg a megszólalásra buzdító felhívás. De vélhetőleg a más kultúrák képviselői máshol tartózkodtak éppen.
Az összegyűlt kábé 30 lélek lelkesen megtapsolta a hangosbeszélőket. Érdekes, bár némiképp hamis következtetésre juthatott a felületes figyelő: a felszólalók számarányából kiindulva Kolozsvár lakosságának olyan 95 százaléka magyar, 5 százaléka pedig román. Sajnos valószínűbbnek tűnik az a feltételezés, hogy a szervezők nem tudnak nagyobb tömegeket mozgósítani. Tömeg nélkül pedig nemigen lehet nyomást gyakorolni, se figyelmet felhívni.
A vallomásokról: magyar részről a miccset és a pacallevest dicsőítették, román részről a kürtős kalácsot. A magyarok többek között a márciuskát, a Dragobetét (a szerelmesek napjának román megfelelőjét), a románok lazaságát, szolidaritását, jó kedvét, továbbá a román népzenét, Ion Luca Caragiale drámáit, Andrei Schiop regényét és Dan Perjovschi művészetét szeretik. A románok a maguk részéről a magyar lányokat részesítik előnyben, ami a magyar kultúrát illeti.
Ez így mind szép és jó. Csak feltevődik a kérdés: mire jó? A szervezőknek nem ártana elgondolkodni azon, hogyan lehetne hatékonyabban akciózni. Ellenkező esetben ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a Muszáj-sorozat önmaga árnyékává válik.
És akkor, a képek:

Akció indul!

Ez kedves!

Vallomás ballonkabátban.

Hogy tényleg muszáj?

Én szeretem a románokat! Komolyan!

Román fiúkról nem volt szó. Csak írókról meg művészekről.
Fotók: Szántai János
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.