// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Mikó-ügy: Na, EU, most mutasd meg, mit tudsz!

// HIRDETÉS

Mondja két RMDSZ-es EP-képviselő az ismét elorzott ingatlan ügyében.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselői arra kérték az Európai Bizottságot, találja meg azt az eszközt, amelynek révén jóvátehető az a Romániában született bírósági ítélet, amely alapján az Erdélyi Református Egyházkerülettől ismét román állami tulajdonba került a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.

Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők levélben fogalmazták meg kérésüket, amit elküldtek Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének, valamint Vera Jourovának, az igazságügyért, fogyasztóvédelemért és a nemek egyenjogúságáért felelős biztosnak.

A képviselők 2012-ben is az uniós végrehajtó szervhez fordultak, akkor a folyamatban lévő perre hivatkozva kaptak elutasító választ.

A levélírók tolmácsolták a romániai magyar közösségnek és az Erdélyi Református Egyházkerületnek a felháborodását és értetlenségét a román igazságszolgáltatás döntésével kapcsolatban. Megállapították: „az ítélet azt mutatja a romániai magyarság számára, hogy Romániában a magántulajdon nem szavatolt, és a megszerzett jogokat el lehet veszíteni, ugyanakkor megrendíti az állampolgároknak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitét, megkérdőjelezi a romániai jogállamiságot és a pártatlan eljáráshoz való jogot."

Az RMDSZ képviselői 2012 júliusában keresték meg először Vivien Reding akkori EB-alelnököt ebben a kérdésben. Reding egyebek mellett arra való hivatkozással utasította el a megkeresést, hogy „az Európai Bizottságnak nem áll módjában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó (…) egyéni eljárásokban."

Az RMDSZ EP-képviselői most emlékeztették az EB-t arra, hogy az egyéni eljárás a romániai igazságszolgáltatás előtt véget ért, a végleges ítélet érdemben nem változtatott az alapfokú döntésen, és „rendkívül veszélyes precedenst teremtett Romániában".

A ploiești-i táblabíróság november végi jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro