// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

Miért nem kudarc a kudarckonferencia

// HIRDETÉS

Mert a kudarc nem szégyen, hanem a bátorság jele: mutatja, hogy kísérletezünk, tanulunk, kockáztatunk a siker érdekében. Most már csak egész Kelet-Európát kell megtanítani erre.

Kész siker volt a Kudarckonferencia: a teljes szombati napra megtöltötte a Sapientia kolozsvári auláját a RIF negyedik minikonferenciája. Kolozsváron nemcsak a rockzenészek szoktak riffelni, hanem a közgázas diákok is: a RIF ugyanis a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója, és egy nagyon laza kis konferenciát dobott össze.

Olyanokat kért fel előadni, akik hajlandók voltak kudarcélményeiket is megosztani, nemcsak a sikereiket. Azért, hogy két szinten is tanuljunk: egyrészt konkrét kudarcaiknak konkrét okaiból, másrészt azt, hogy levetkőzzük azt a kemény kelet-európai kulturális berögződést, amely keletebbre haladva még keményebb, hogy a kudarcnak nem mevizsgálandó okai vannak, hanem felelőse, akit meg kell büntetni.

 

 

 

Gorbai Attila élete álmát, a földrajztanári pályát kényszerült feladni, most Erdély egyik legsikeresebb (és legmotiválóbb) üzletembere

 

A kérdést, hogyan tudnánk megváltoztatni azt, hogy Erdélyben negatív, szégyellnivaló dologként kezeljük a kudarcot, Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke tette fel nyitásként, az első előadó pedig rögtön válaszolt is rá. Gellai Richárd technológiamenedzser 2013 óta szervez Budapesten kudarckonferenciákat, mert úgy tűnik, a vállalkozóknak nemcsak bejön, de nagyon is igénylik az őszinteséget.

 

Egyre többen nyíltan és bátran megosztják egymással üzleti kudarcaik részleteit, hogy a bukta és a kimászás a gödörből ne csak számukra jelentsen tanulási folyamatot. A kudarc és a felállás kifejezetten karakterépítő, ha az ember megőrzi közben a kíváncsiságát és a kísérletező kedvét, mondta Gellai – a kivetítőn, mert maga helyett videóelőadást küldött. (Ezt Kozma Dávid szervező bátran fel is vállalta mint saját kudarcát.)

 

 

 

Kudarcokon ritkán szórakozunk ilyen jól

 

Mi pedig hol informatív, hol terapeutikus, hol kifejezetten szórakoztató kudarcsztorikat hallgattunk egész nap. Így tudtuk meg például

 

  • Székely Szabolcstól, miért nem lett egyelőre üzletileg is sikeres a Halcyon Mobile első saját terméke, az egyébként ingyenes verzióban nagyon népszerűvé vált háztartási büdzsékezelő applikáció, a Dollarbird. Nem adták fel, hogy pénzt keressenek vele, csak épp pihentetik az elképzelést, amíg megfelelőbb árazási modellt találnak ki. 

  • Gorbai Attilától azt, hogyan lett Erdély egyik legsikeresebb üzletembere egy addig számára is ismeretlen, a konkurenciához képest nagyon drága takarítógép forgalmazásával, miután középiskolásként feladta a nagy családi elképzelést, hogy lelkész legyen, majd pár év tanítás után saját álmát is, hogy földrajztanár legyen.

  • Csuri bácsitól, azaz Vrabie Kovács Zsolt formatervezőtől azt, hogy miután egy csúnya bringás baleset pár hónapra kivonta a forgalomból, majd pár hónapig ingyen dolgozott egy ismerősének, aki elfelejtette kifizetni, és épp karácsony előtt fogyott el minden tartaléka, hogyan húzta ki a csávából egy évekkel korábban felvázolt ötlete: Pista bá. 

 

 

Pista bá konferenciázik – Székelyföld kabalafigurája és szuvenírje is sokat fejlődőtt a két év során, most már licensz jellegű jövedelmet is termel megalkotójának.

 

  • Muhammer Unvertől, a székelyföldi török üzletembertől azt, hogyan és miért bukott be a húsz évig működő, tíz millió eurós évi forgalmú vállalkozása, és mennyivel boldogabb most, hogy kisebb cége és végre magánélete is van.
  • Károlyi Antal budapesti üzleti angyaltól azt, miért nem fél jó sok pénzt adni termékötleteikkel akár ismételten is megbukó fiatal csapatoknak.
  • Farkas Leventétől, a marketingiskola.ro alapítójától azt, hogy a kudarc erős figyelmeztetés arra, hogy ha tovább folytatjuk, amit csinálunk, abba akár bele is halhatunk. És hogy mennyire nem figyelünk erre, amikor számunkra igazán fontos célt követünk, mert akkor a kudarcokat nem is akadályként érzékeljük, hanem csak gyorsan megtett kerülőutakként. Ilyenként kudarc nincs es – szuggerálta belénk, mert már nagyon elege van abból, hogy alig csinálunk valamit tisztán, teljes erőből, mindent beleadva. Legtöbbször csak félszájjal, ímmel-ámmal követjük a céljainkat, ha vannak egyáltalán: úgy teszünk, mint ha dolgoznánk, mint ha adóznánk, az egészségügy mint ha ellátna, az oktatási rendszer mint ha tanítana. Úgy teszünk, mint ha élnénk.

 

 

Farkas Levente

 

Mit tehetünk azért, hogy ne csak látszatéletet éljünk, és ne ezt a kudarckerülő magatartást neveljük bele akaratlanul is a következő nemzedékekbe? Abban mindegyik előadó egyetértett, hogy tanulni kell (ma már jóval könnyebb vállalkozási ismeretekhez jutni, mint akár tíz éve), hogy ne csak bátran, hanem felkészülten merjünk kockáztatni. 

 

Mi több, a merést is lehet tanulni, a legszerencsésebb pedig, ha nem hagyjuk kiölni magunkból: ezt szolgálja a Montessori elvű oktatás, amelyet Visky Sarolta, a kolozsvári Tálentum Református Iskola menedzsere mutatott be. Montessori jellegű iskolába jártak a Google alapítói: Larry Page és Sergey Brin, Jeff Bezos, az amazon.com alapítója, Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója, Anne Frank és Gabriel Garcia Marquez írók, de Vilmos és Harry herceg is.

 

Ennek az oktatástípusnak a lényege a cselekedve tanulás rendezett, ingergazdag környezetben, ahol az ismeretet a gyerekek egyszerre több úton is – látványként, tapintásként, absztrakt információként – sajátítják el egyénre szabott foglalkozásokon és sok csoportmunkával. Itt személyes a tanító és a gyermek viszonya, és fontos a szociális környezet sokszínűsége is, vagyis hogy a gyerek ne csak hozzá hasonló gazdasági, társadalmi háttérrel rendelkező társaival lépjen kapcsolatba, hanem a sajátjától nagyon eltérővel is.

 

 

 

Az iskola alapítója és menedzsere, Visky Sarolta, és jelenlegi igazgatója

 

Kolozsváron már 15 éve működik ilyen jellegű iskola, azóta nevelnek másként gondolkodni és másként cselekedni merő gyerekeket, és a szülők, illetve a tágabb közvélemény támogatását is élvezik – sorolta a sikereket Visky Sarolta, de nem hallgatta el a kudarcait sem. Anyagi gondjaik vannak, pár éve a ferences kolostor fogadta be őket, mert az iskolának nincs saját épülete, és kevés a terhelhető munkaerő.

 

Aki viszont náluk dolgozik, az mind nagyon hisz abban, amit csinál, és úgy tűnik, az idő nekik dolgozik: elveikből és módszereikből egyre többet vesz át a hagyományos oktatási rendszer.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS