// 2025. január 12., vasárnap // Ernő
EU

Merkel még mindig a menekültek szétosztásánál tart

// HIRDETÉS

De az EU külső határait is jobban védené.

Tovább kell dolgozni a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztásának ügyén - mondta a német kancellár egy hétfő esti televíziós interjúban.

Angela Merkel az ARD országos köztelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a menekültek ügye mindenekelőtt globális probléma, de nagy európai kihívás is, és a tagállamok közötti szolidaritás nem megfelelő, ezért tovább kell küzdeni a „feladatok jobb elosztásáért".

Valamennyi tagország egyetért abban, hogy az EU külső határát hatékonyabban kell védeni, és egyetértés van abban is, hogy küzdeni kell a menekülésre késztető okok megszüntetéséért és azért, hogy a menekültek jobb ellátást kapjanak a hazájuk közelében. Azonban az EU-ban tartózkodó menekültek tagállamok közötti elosztásával „még mindig nagy gondok vannak", ezért tovább kell folytatni a munkát, bár „nem ez az első téma, amelyen egy évnél hosszabb ideig kell dolgozni" - mondta Angela Merkel.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kedden kezdődő tisztújító kongresszusáról a többi között elmondta, hogy

pártja kiáll az elutasított menedékkérők távozása mellett.

A védelemre nem szoruló kérelmezőknek barátságosan is meg lehet mondani, hogy haza kell menniük, szükség esetén pedig a „jogállam erejével" kell gondoskodni távozásukról, ami elengedhetetlen, mert a befogadó közösség különben nem tud segíteni a valóban védelemre szorulóknak - mondta a CDU vezetője, aki a kongresszuson ismét elindul a pártelnöki tisztségért.

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy senki sem pótolhatatlan, és hosszú mérlegelés után döntött úgy, hogy „még egyszer" megpályázza az elnökséget és kancellárjelöltként vezeti pártját a 2017 őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában.

Aláhúzta, hogy a vállalás nemcsak a kampányra érvényes, hanem a teljes következő kormányzati ciklusra szól.

Hozzátette, hogy a 2005-ben kezdett kormányzás eredményeire építve a CDU a vezetésével „iránymutatással tud szolgálni nehéz időkben", márpedig a következő évek

a globalizáció és a digitalizáció eddigi fejleményei alapján nem ígérkeznek éppen könnyűnek.

Arra a kérdésre, hogy a küldöttek a menekültválság körüli viták, feszültségek után milyen választási eredménnyel erősíthetik meg tisztségében, azt mondta, hogy „őszinte eredményre" számít.

A bajor testvérpárttal (CSU) a befogadható menekültek létszámának évi 200 ezres felső határáról folytatott vitáról Angela Merkel elmondta, hogy továbbra sem egyezik a pártszövetség tagjainak álláspontja, de ez más ügyekben is előfordul, és együtt lehet élni vele.

A pártelnök-kancellár az esseni kongresszus alkalmából a másik országos köztelevíziónak, a ZDF-nek is nyilatkozott. A Bundestag-választás utáni időkről, a következő kormánykoalíció lehetséges összetételéről azt mondta, hogy pártja nem kötelezi el magát előre egyetlen lehetséges koalíciós partner mellett sem, csak azt rögzíti, hogy nem működik együtt a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párttal, és a jelenlegi koalíciós partnertől, a szociáldemokrata párttól (SPD) balra álló Baloldallal.

Hangsúlyozta: az uniópártoknak azt kell megcélozniuk, hogy nélkülük egyetlen párt se tudjon kormányt alakítani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó
Székelyhon

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó

Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.

// még több főtér.ro