// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Meleşcanu bocsánatot kér a külföldön elszabotált szavazás miatt

// HIRDETÉS

Kivizsgálja a kilométeres sorokat az urnák előtt, ígéri.

Ahogy elvitték a börtönbe Liviu Dragneát, rögtön bocsánatot kért Teodor Meleşcanu, a PSD-ALDE koalíciós kormány külügyminisztere a külképviseleteken katasztrofális módon megszervezett szavazás miatt. 

Vasárnap nagyon sok nyugat-európai nagyvárosban kilométeres sorok alakultak ki az európai parlamenti választáson voksolni kívánó román állampolgárokból, és a sorok olyan lassan haladtak, hogy volt, aki 8-9 óra várakozás után tudott csak szavazni, vagy még akkor sem. A miniszter pedig az erről tanúskodó felvételek láttán sem volt hajlandó eddig nyilvánosan elismerni, hogy hibáztak.

Teodor Meleşcanu azt ígérte mai közleményében, minden olyan országban kivizsgáltatja a voksolás lassú menetének okait, ahol nagy sorok alakultak ki, és intézkedik, hogy ilyesmi mégegyszer ne ismétlődhessen meg. Azt állítja, a legutóbbi választás óta 441-re emelték a külföldi szavazókörzetek számát, de most sürgősen megvizsgáltatja azt is, be lehet-e vezetni másféle szavazást, amely inkább megfelel a diaszpóra igényeinek.

Ellenzéki pártok évek óta szorgalmazzák a levélszavazat és az elektronikus szavazat bevezetését a román voksolási rendszerbe.

A külügyminisztérium és a Külföldi Szavazókörzetek Választási Bizottsága vasárnap este írásban kérte a Központi Választási Bizottságtól a szavazás idejének meghosszabbítását a külföldi szavazókörzetekben, a BEC azonban elutasította. A BEC nem térhet el a voksolásnak a kormány által megszabott lebonyolítási módjától.

A Recorder összeállítása a külföldön botrányosan zajlott szavazásról:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.