Szegényebbé válik a Szatmár megyei – és persze az egész magyar – sajtó.
Augusztus elsejétől megszűnik a Szatmári Magyar Hírlap. Az újságot birtokló Solpress Kft. tulajdonosa, Dumitru Păcuraru szerint nem sikerült megszabadulniuk az adósságoktól, sőt a tartozásaik egyre növekedtek, ezért döntött amellett, hogy megszüntetik a megyei napilapot. A Szatmári Magyar Hírlapot 2005-ben alapították, miután 2004-ben az addig egyetlen megyei magyar lapot, a Szatmári Friss Újságot felvásárolta az osztrák médiatröszt, az Informmedia Kft. Dumitru Păcuraru (akinek cége Szatmár megye legnagyobb példányszámú román nyelvű napilapjának, az Informaţia Zileinek is kiadója) fele-fele arányban osztozott a tulajdonjogon Szilágyi Ferenc helyi vállalkozóval. Pár évvel később Păcuraru lemondott részéről társa javára azzal az indokkal, hogy nem bírja mindkét sajtóorgánumot irányítani egyszerre.
A Szatmári Magyar Hírlap megszüntetésének lehetősége először 2012 őszén merült fel, a tulajdonos akkor a felhalmozott hatalmas adóssággal indokolta tervezett lépését. A román üzletember azonban végül megvásárolta az újság tulajdonjogát, így megmenekült a lap a bezárástól. Păcuraru akkor úgy nyilatkozott, szándékában áll javítani a lap arculatán és tartalmán egyaránt, és azt tervezi, hogy szabad kezet ad a szerkesztőknek, hogy független lapként működhessen az addig RMDSZ-közelinek számító újság.
Utóbbira egyébként nem került sor, a lap továbbra is erősen pártközeli maradt. A régi-új tulajdonos korábban hibának nevezte azt is, hogy eleve nem ágyazták egyetlen trösztbe az Informaţia Zileit és a Szatmári Magyar Hírlapot, mivel így igen sok pénzt emésztett fel a párhuzamosan folytatott adminisztráció.
Az elmúlt nem egészen két évben a felhalmozott adósságból nem sikerült lefaragni, sőt növekedett a lap tartozása, ezért vezetője meghozta a megszüntetésről szóló végérvényes döntést.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.