// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megmentett a képviselőház egy PSD-képviselőt a DNA ügyészeitől

// HIRDETÉS

A Microsoft-ügyben beszélgettek volna el vele.

Nem indíthat bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Eugen Bejinariu PSD-képviselő ellen, mivel a képviselőház 183:88 arányban leszavazta a politikus kiadását.

Bejinariut, aki Adrian Năstase 2000-től négy évig kormányzó kabinetjének volt a főtitkára, hivatali visszaéléssel gyanúsítja a DNA a Microsoft-ügyként elhíresült hatalmas korrupciós ügyről leválasztott, úgynevezett Microsoft 2-ügyben.

A Microsoft-ügyben kilenc egykori miniszter és több üzletember ellen indult bűnvádi eljárás két és fél évvel ezelőtt, több vádlott esetében alapfokú ítélet született, mások már a börtönben ülnek. A DNA szerint az ügy szereplői közel 70 millió dollárt sikkasztottak az államkasszából.

A DNA szerint 2004 áprilisában a kormány szerződést Microsoft-termékek licencelésére a Fujitsu Siemens-szel. A Microsoft 47 százalékos árengedménnyel adta volna a szoftverhasználati jogokat a Fujitsu Siemens Corporation cégen keresztül, amelyet a kormányzati szerződés valótlanul állított be a Microsoft-licenszek kizárólagos romániai forgalmazójaként, holott öt másik cég is forgalmazó volt a szerződés megkötésekor.

A Microsoft diszkontáron 25 791 138 dolláros számlát állított ki a közvetítő Fujitsunak, amely 54 567 465 dollárért adta tovább a licenszeket a kormánynak.

Bejinariu kedden a szavazás előtt azt mondta beszédében, hogy semmiféle bűncselekményt nem követett el. Nem ő tárgyalt a kormány nevében a Microsofttal a szerződésekről, az ő aláírása a dokumentumokon annak eredménye, hogy erről korábban határozattal döntött a kabinet és név szerint őt nevezte meg aláíróként a kormny képviseletében – mondta.

A megállapodáshoz utólag két alkalommal is kiegészítő szerződéseket csatoltak, amelyek hasonló sikkasztási képlet szerint működtek.

Az így okozott kár értéke így első lépésben 28 776 327 dollár, majd a két másik kiegészítéssel 19 370 500 és 18 818 516 dollár, vagyis összesen több mint 66,9 millió dollár.

Tehát azt történt, hogy a Microsoft Románia és a Fujitsu Siemens Románia vezetőinek, illetve a kormány illetékeseinek összejátszásával a beszerzés dupla áron történt, az összeg 47 százalékát pedig elsikkasztották.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro