// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Elképesztően nagy a kár a Microsoft-ügyben

// HIRDETÉS

Így zajlott Románia egyik legnagyobb korrupciós manővere.

67 millió dollár – ekkora összeget talicskáztak ki az államkasszából a Microsoft-ügy szereplői a korrupcióellenes ügyészség számításai szerint. Az ügyben hétfőn helyezte hatósági ellenőrzés alá a DNA Silviu Hotărant, a Microsoft Románia volt vezérigazgatóját és Ionuţ Claudiu Florica, az osztrák Fujitsu Siemens Computer Gmbh. romániai képviselőjét.

A Microsoft-dossziéként ismert korrupciós ügy rendkívül összetett, több egykori miniszter és üzletember ellen folyik bűnvádi eljárás, október elején jogerős ítéletet is hirdettek az ügy egyik leágazásában. Korábbi részletekről például itt és itt írtunk.

A mostani, Microsoft 2-ként emlegetett ügyben állami pénzek eltérítéséről van szó. A DNA szerint konkrétan az történt, hogy 2004 áprilisában a kormány szerződést Microsoft-termékek licencelésére a Fujitsu Siemens-szel.

A Microsoft 47 százalékos árengedménnyel adta volna

a szoftverhasználati jogokat a Fujitsu Siemens Corporation cégen keresztül, amelyet a kormányzati szerződés valótlanul állított be a Microsoft-licenszek kizárólagos romániai forgalmazójaként, holott öt másik cég is forgalmazó volt a szerződés megkötésekor.

A Microsoft diszkontáron 25 791 138 dolláros számlát állított ki a közvetítő Fujitsunak, amely 54 567 465 dollárért adta tovább a licenszeket a kormánynak.

A megállapodáshoz utólag két alkalommal is kiegészítő szerződéseket csatoltak,

amelyek hasonló sikkasztási képlet szerint működtek.

Az így okozott kár értéke így első lépésben 28 776 327 dollár, majd a két másik kiegészítéssel 19 370 500 és 18 818 516 dollár, vagyis összesen több mint 66,9 millió dollár.

Tehát azt történt, hogy a Microsoft Románia és a Fujitsu Siemens Románia vezetőinek, illetve a kormány illetékeseinek összejátszásával a beszerzés dupla áron történt, az összeg 47 százalékát pedig elsikkasztották. A DNA szerint elképzelhető, hogy a PDL pártkasszájába is jutott az illegálisan szerzett pénzből Elena Udreán keresztül, aki ellen szintén vizsgálat folyik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro