// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Microsoft-botrány: 9 volt minisztert gyanúsít a DNA

// HIRDETÉS

Kiderült, kiknek érte meg igazán, hogy Windows operációs rendszeresen fusson az egész közszféra.

Kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) pénteken. Azzal gyanúsítja őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.

A Romániában példátlan méretű korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

A Microsoft, Fujitsu Siemens Computers, a Compaq és a SIVECO a legismertebb azok közül a cégek közül, amelyek így bevásárolták magukat a közszférába.

A pénz útja

Olyan mechanizmust hoztak létre, hogy az alvállalkozók minél nagyobb profitot érjenek el, amelyet off-shore cégek segítségével vettek ki az alvállalkozó cégekből, hogy kifizethessék a minisztereknek. Ezek az off-shore cégek a számlázás kedvéért különböző fiktív szolgáltatásokat nyújtottak.

A csúszópénz pedig úgy került a tisztségviselőkhöz, hogy vagy bankon keresztül utalták a volt miniszterek megjelölte cégek számláira, vagy külföldön vették ki a pénzt a bankokból, és különböző közvetítők már készpénzként hozták be az országba, hogy eltitkolják a pénz forrását.

A gyanúsítottak:

Ecaterina Andronescu, Daniel Funeriu és Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszterek, Dan Nica, Valerian Vreme, Adriana Țicău és Gabriel Sandu volt távközlési miniszterek, Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter és Șerban Mihăilescu, a kormányfőtitkárság miniszteri rangú volt vezetője. Csúszópénz elfogadásával, befolyással való üzérkedéssel, pénzmosással gyanúsítják őket, illetve Funeriut és Vremét "mindössze" szolgálati visszaéléssel.

A DNA a szenátustól kért jóváhagyást a jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező három politikus esetében, az Európai Parlamenttől egy EP-képviselő esetében és az államelnöki hivataltól a többi öt volt tisztségviselő esetében. A DNA akkor kezdheti meg a bűnvádi eljárást ellenük, ha a megkeresett intézmények "kiadják" az érintetteket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro