Dan Barnáék újra azzal fenyegetőznek, hogy kilépnek a koalícióból.
Fel kellett függeszteni a szerdai kormányülést, mert az USR–PLUS már megint a kormánykoalícióból való kilépéssel fenyegetőzik. A konfliktus oka ezúttal az Anghel Saligny mérnökről elnevezett, 50 milliárd lejes vidékfejlesztési program, amelynek elfogadását Florin Cîțu miniszterelnök váratlanul napirendre tűzte Dan Barnáék beleegyezése nélkül. A helyi önkormányzatok által pályázati úton elnyerhető támogatások – amelyeket útfelújításra, csatorna- és gázhálózat kiépítésére lehetne költeni – az USR–PLUS álláspontja szerint csak arra valók, hogy a vidéki pártklientúráknak önkényes döntések révén juttassanak közpénzt, ami szerintük kicsit sem különb a Liviu Dragnea egykori PSD-elnök idejében tapasztalt módinál. Ezért Barnáék módosító javaslatokat nyújtottak be a tervhez, és azok nélkül nem hajlandók elfogadni azt.
Mi több, ismét a koalícióból való kilépést helyezték kilátásba, sőt egyes források szerint bizalmatlansági indítvánnyal is fenyegetőztek.
Az Anghel Saligny programot egyébként a szintén koalíciós partner RMDSZ kezdeményezte, Kelemen Hunor pedig máris zsarolással vádolta meg Dan Barnáék alakulatát. Florin Cîțu ugyanakkor hajthatatlannak látszik az ügyben: szerinte, ha a program megkapja a szükséges engedélyeket, akkor elfogadják azt, dacára a fenyegetőzéseknek.
Az újabb feszültség komolyságát az is jelzi, hogy Klaus Iohannis kiállt a kamerák elé, és visszafogottságra és komolyságra intette a kormánytagokat. Az államfő szerint nem az a lényeg, hogy ki tud hangosabban kritizálni, hanem az, hogy a választási kampányban megfogalmazott reformok valóban megvalósuljanak, és az állampolgárok végre a saját bőrükön érezhessék ezek pozitív hatását, ehhez pedig jó kommunikációra, és a hangzatos beszédek helyett tettekre van szükség.
A kormányülés folytatását estére halasztották.
Eközben a PSD, amely már hetek óta bizalmatlansági indítvány benyújtásával riogat, már csak egy kávét kér.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.