// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Még több amerikai katonát Romániába, vízummentesség és Make Romania Great Again

// HIRDETÉS

Ezekről (is) mind szó volt a keddi Iohannis-Trump találkozón a Fehér Házban.

Maga Klaus Iohannis számolt be arról, hogy a Donald Trumppal való keddi washingtoni megbeszélésen felvetette az amerikai katonai jelenlét fokozását Romániában, az amerikai elnök pedig „nagyon nyitott” volt a javaslatra. „Legyen több katona például a Nemzetközi haderőben, a Regionális parancsnokságban, amelyet szeretnénk létrehozni, a Légi rendőrségben…” – részletezte Iohannis. Romániában jelenleg a Konstanca melletti Mihai Kogălniceanu légibázison állomásozik a legtöbb amerikai katona, de működik az Olt megyei Deveselun az Aegis rakétaelhárító-rendszer és az aranyosgyéresi katonai légibázison is rendszeres az amerikai jelenlét.

Persze, ahogy ilyenkor szokás, mindkét elnök hangsúlyozta országaik együttműködésének fontosságát,

nagyon szépeket mondtak a két állam közti közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről,

meg arról is, hogy az Egyesült Államok támogatásáról biztosítja Romániát abbeli erőfeszítéseiben, hogy felvételt nyerjen a Visa Waiver programba, amely vízummentességet biztosít a román állampolgároknak (bár konkrét lépésekről továbbra sincs szó), de a megbeszélés legfontosabb részei – és megint azt kell mondanunk, hogy mint ahogy ilyenkor szokás – mégis csak katonai és biztonsági kérdéseket érintettek.

Az amerikai katonai jelenlét fokozása mellett a két államfő tárgyalt – sőt, közös dokumentumot is aláírt – az 5G mobiltechnológia alkalmazásáról, különös tekintettel annak nemzetbiztonsági vonatkozásaira. Amint Iohannis elmondta, Romániában éppen zajlanak az előkészületek az 5. generációs vezeték nélküli távközlési technológia bevezetésére és jó lenne, ha amerikai cégek is részt vennének ajánlataikkal az 5G kiépítésében.

A román elnök hangsúlyozta, hogy a memorandum nem említ semmiféle nevet, csak az átláthatóság és a jogállamiság elveit hangsúlyozza, de a diplomáciai nyelvezetet lefordítva konkrétan arról lehet szó, hogy

az Egyesült Államok nem szeretné, hogy Románia a távközlési piac egyik legnagyobb szereplőjével, a kínai Huaweijel működne együtt

az 5G-hálózat kiépítésében, mivel Washington nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti a gigavállalatot. Donald Trump viszont nyíltan kimondta a találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón, hogy Románia megfontolja az üzleti partnerséget a Huaweijjel.

Az, hogy az energiaügy nemzetbiztonsági kérdés, eddig is tudtuk, de most ismét hangsúlyozza a két államfő közös nyilatkozata, amely szerint az Egyesült Államok és Románia ellenzik az olyan energetikai projekteket, amelyek Oroszországtól való függőséghez vezetnek. A nyilatkozat azt is leszögezi, hogy Románia gáztartalékai fontos erőforrások, amelyek „képesek növelni országaink jólétét és erősíteni Európa biztonságát”.

Ezt is lefordítjuk: itt konkrétan a fekete-tengeri Neptun gázmező kitermeléséről van szó,

amit az amerikai ExxonMobile az OMV-vel közösen végezne. Csakhogy a román kormány menet közben sürgősségi rendelettel megváltoztatta az offshore-kitermelésekre vonatkozó jogszabályi keretet, emiatt pedig az amerikai vállalat kilátásba helyezte távozását. Klaus Iohannis elismerte, hogy a megbeszélésen szóba került ez az ügy is és az amerikai fél azt várja, hogy Románia kedvezőbbé tegye a törvényi keretet. A román elnök szerint várhatóan tisztázzák az ügyet a következő időszakban.

Az elnöki találkozó egyébként igen jó hangulatban zajlott, mindkét államfő hangsúlyozta, milyen jól és tartalmasan beszélgettek két órán át a Fehér Ház Ovális irodájában. A szűk körű megbeszélés után bővített felállásban is találkozott a román és az amerikai küldöttség.

Trump jelezte, hogy szívesen ellátogatna Romániába

Emlékszünk, ugye, mi volt Donald Trump választási jelszava? A Make America Great Again, vagyis Tegyük ismét naggyá Amerikát. Na, most Iohannis kapott ajándékba egy fehér sapkát Trumptól, amire ezt írták: Make Romania Great Again. Úgyhogy hajrá, Herr Iohannis! Itt van ni:

Gondoltuk, mutatunk egy komoly képet is a találkozóról, de ekkora vigyorgás volt:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro