// 2024. október 1., kedd // Malvin
RMDSZ

Még a kisebbségi törvény tervezetét is előveszik, március 15. hivatalos ünnep lehet

És még más RMDSZ-es tervezetek körül is izzik a levegő ezekben a kormányválságos napokban.

FRISSÍTÉS
Értesüléseink szerint a képviselőház emberi jogi bizottságának kedd délelőtti ülésének napirendjén a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény is szerepelni fog. Ezt a jogszabályt tizenkét évvel ezelőtt nyújtotta be a kormány a parlamentben (az RMDSZ kezdeményezésére), de több részénél, főleg a kulturális autonómiára vonatkozó fejezetnél elakadt a vita.

Hogy, hogy nem, éppen aznap bólintott rá a szenátus két bizottsága a március 15. hivatalos ünnepnappá nyilvánításának RMDSZ-es kezdeményezését, amikor a szövetség vezetősége a kormányválság minden szereplőjével tárgyalt hétfőn a bizalmatlansági indítvány támogatásáról vagy nem támogatásáról.

Az RMDSZ képviselői és szenátorai által márciusban benyújtott törvényhozási kezdeményezés a romániai magyarság ünnepévé nyilvánítaná március 15-ét. A tervezet szerint ezen az ünnepnapon a munkáltatók kérésre szabadnapot adnak magyar alkalmazottaiknak, a magyarlakta településeken pedig a helyi és a megyei önkormányzat és más állami intézmények ünnepi rendezvényeket szervezhetnek ezen a napon.

A tervezetet ügyében egyébként a képviselőház a döntő fórum, mielőtt oda átkerülne, a szenátus plénumának is szavaznia kell róla.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök cáfolta, hogy a hétfői szakbizottsági szavazásnak köze lenne a kormányválság körüli tárgyalásokhoz.

A szenátus három – jogi, emberi jogi és közigazgatási – szakbizottságának hétfői együttes ülésén a 2001/215-ös közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó RMDSZ-es módosítását is megvitatták volna, az ülést azonban keddre halasztották.
A tervezet az anyanyelv-használati küszöböt az eddigi 20 százalékról 10 százalékra csökkentené, illetve abszolút számban is meghatározná a küszöböt. Erről a módosításról szintén kedden döntene a képviselőház plénuma, majd mehetne a szenátushoz, amely a döntő ház.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro