// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már három románnál mutatták ki az új koronatörzset, de vélhetően ez csak a jéghegy csúcsa

// HIRDETÉS

Az új, nagy-britanniai törzsről van szó. Elmagyarázzuk, miért nehézkes az új változatok azonosítása.

Újabb két romániai állampolgárnál mutatták ki a koronavírus új, nagy-britanniai mutációját. Mindketten bukaresti lakosok, és egyikük sem utazott mostanában külföldre.

Korábban egy 27 esztendős giurgiui nőnél mutatták ki az új vírustörzset, ő is azt mondta, hogy nem járt külföldön az utóbbi periódusban, így mindhárom, eddig igazolt hazai beteg közvetett módon kaphatta meg a betegséget, ami arra enged követeztetni, hogy az új törzsnek sokkal több romániai fertőzöttje van, mint amiről tudunk.

A tesztek ugyanis mindössze azt mutatják ki, hogy valaki koronafertőzött-e vagy sem, azt már nem képesek megmutatni, hogy a vírus melyik változatával fertőződött meg az illető beteg. Ennek kiderítésére úgynevezett genomszekvenálásra van szükség, ami elég időigényes és költséges eljárás – kell hozzá egy baromi drága gép, amely képes összehasonlítani a betegektől vett vírusminták örökítőanyagát, ezzel pedig meg lehet állapítani, hogy az illető minta (az illető vírus) mennyire tér el az eredeti, vuhani vírustól. (Ha érdekli a téma, a Virológia Pécs Facebook-oldalán talál egy pontos és közérthető leírást.)

?Újabb mutációk, mutációs kisokos

A mutáció az evolúció, így a vírusok evolúciójának is egyik fő mozgatóereje. A...

Közzétette: Virológia Pécs – 2020. december 20., vasárnap

A bökkenő azonban az – ahogyan Raed Arafat is rámutat – hogy Romániában mindössze három olyan laboratórium van, ahol ez az eljárás elvégezhető, így vélhetően csak a jéghegy csúcsát látjuk. A mostani két fertőzött mintáit a Matei Balș Intézetben szekvenálták. (Itt a cikkünk arról, miért lett volna érdemes Romániának sokkal több pénzt fektetni a genetikai kutatásba.) Az Egyesült Királyságban például a négy közegészségügyi szervezet és tucatnyi tudományos intézmény együttműködésével létrejött Covid-19 Genomics UK (COG-UK) nevű szervezet fedezte fel még szeptember végén az új törzset – ez összehasonlíthatatlanul több mintát jelent, mint amire itthon kapacitás van.

Az új törzs – többek között – a vírus úgynevezett tüskefehérjéjén mutálódott. A kórokozó ennek segítségével jut be az emberi sejtbe – az új törzs így mintegy 70 százalékkal fertőzőbb, mint az „őse”. Szerencsére legalább nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a vuhani korona – a mostani két román fertőzött tünetei is mérsékeltek, mindketten otthoni karanténban lábadoznak.

Komoly probléma akkor lesz, ha a tüskefehérje olyan szinten fog mutálódni egy új változatban, hogy a meglévő vakcinák – amelyek éppen ezen fehérjét veszik célba – már nem lesznek ellene hatásosak. Reméljük ez nem fog bekövetkezni egyhamar.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro