A Steauában még sosem játszott magyar állampolgárságú futballista, és a román élvonalban is csak elvétve.
A Steaua finoman szólva is excentrikus tulajdonosáról köztudott, hogy a magyarok nem tartoznak a kedvencei közé, most mégis egy magyar futballistát szeretne igazolni a csapatába. Nem erdélyi magyart, hanem egyenesen anyaországit, bár Bőle Lukács már két és fél éve a román élvonalban, a CSM Poli Iaşi színeiben futballozik.
A 26 éves szélső 2014 nyarán a Kaposvári Rákóczitól került a Liga 1-be, eddig 80 tétmeccsen 11 gólt lőtt és 12 gólpasszt adott a jászvásári csapatban, az idei szezonban 26 meccsen 6 gólja és 3 gólpassza van. Piaci értékét az erre szakosodott Transfermarkt oldal
Becali a CFR elleni vasárnap esti győzelem eufóriájában árulta el, hogy Bőlét szeretné megvenni, bár erre csak a nyári szünetben lesz lehetősége – neki pedig azért szokása sűrűn meggondolni magát.
A sport.ro televíziónak adott nyilatkozatából pedig az is kiderül, hogy igazából fogalma sincs, kiről is van szó, a focistát a Steaua legtöbb játékosát menedzselő Anamaria Prodan játékosügynök ajánlotta be neki, aki amúgy „civilben” Laurenţiu Reghecampf edző felesége és főállású celeb. „Ana vasárnap este felhívott és beszélt Bőléről, azt javasolva, hogy igazoljam le a Steauához. Bízom benne és gondolkodás nélkül megszerzem” – nyilatkozta Becali.
Florin Prunea, a jászvásári klub elnöke szerint Bőle még
„Én hoztam őt Romániába, nagyon jó játékos és száz százalékig profi, olyan technikai képességekkel, amelyeket másnál nem látok a román bajnokságban. Nagyon erős” – méltatta játékosát az egykori válogatott kapus, hozzátéve, hogy a télen is voltak ajánlataik Bőle eladására, de ezeket elutasították. Sajtóhírek szerint leginkább a Debreceni VSC próbálkozott, de nem volt hajlandó kifizetni a Prunea által kért 150 ezer eurót.
és a román élvonalba is csak elvétve kerülnek magyarországi légiósok. Az első Simek Péter volt 2006-ban a Temesvári Polinál, aki egy súlyos sérülés miatt csak 4 mérkőzésen játszott. A 2012–2013-as szezonban Vass Ádám szerepelt 19 mérkőzésen a Kolozsvári CFR-ben, a 2014–2015-ös idényben pedig a Dinamo szerződtette Kovács Zoltán kapust, aki azonban végig csak tartalék volt, egyetlen percet sem védett.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.