// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Lemondott a bukaresti rendőrfőnök és a helyettese is

// HIRDETÉS

Az egész őrs ellen nyomoznak, ahol a pedofíliával gyanúsított rendőr dolgozott.

Péntek este lemondott tisztségéről a Fővárosi Rendőrség vezetője, Nicu Dragoş Orlando és a helyettese is, írja a Mediafax hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva. Orlando bő három hónapja, 2017. szeptember 26. óta töltötte be a bukaresti rendőrség főkapitányi tisztségét, korábban annak helyettese volt.

A Mediafax szerint a fővárosi vezető rendőrök távozása annak tudható be, hogy az ügyészség a bukaresti ötödik kerület 18-as rendőrőrsének teljes személyzetére kiterjesztette a pedofíliával gyanúsított rendőr elleni nyomozást bűnpártolás miatt. Az ügyészek azt vizsgálják, hogy az illető rendőrőrs munkatársai hogyan jártak el, miután 2016 decemberében egy nő szexuális bántalmazás miatt feljelentést tett Eugen Stan rendőr ellen. 

„Konkrétan az ügyészek azt szeretnék kideríteni, segítettek-e Eugen Stannak abban, hogy a kivizsgálás ne vezessen eredményre, illetve hogy elkerülje a felelősségre vonást” – írja az legfőbb ügyészség közleményében.

A legfőbb ügyészség szerdán döntött úgy, hogy átveszi a nyomozást több olyan ügyben, amelyben Eugen Stant szexuális bántalmazással gyanúsítják. Az egyik ilyen, az ötödik kerületi ügyészégtől átvett ügy egy 2016 decemberében elkövetett szexuális bántalmazásra vonatkozik, amelynek sértettje Eugen Stant jelölte meg elkövetőként. 

Az ügyészek szerint a 18-as őrs munkatársai eltitkolták, hogy Eugen Stan rendőr, a rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen indított eljárást  szexuális bántalmazás gyanújával. Az ügyészek szerint az eljárás során a rendőrök kikérték a feltételezett bűncselekmény helyszínén levő térfigyelő kamerák felvételeit, az ezt követően összeállított jegyzőkönyvben azonban az szerepel, hogy a megfigyelő kamerákat rosszul szerelték fel, és nem működtek, amit a tömbház gondnoka is megerősített. Ezután a 18-as rendőrőrs illetékes rendőrei az ügy lezárását javasolták, de az erről szóló jelentésben - állítják az ügyészek - nem tettek említést arról, hogy Eugen Stan rendőr. 

Azt, hogy a rendőrség bizonyos egységei összejátszhattak a pedofíliával gyanúsíott rendőr védelmében, már a Román Rendőrség keddi közleménye is sejttette, amelyben bejelentették Eugen Stan közvetlen főnökének leváltását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro