Az egész őrs ellen nyomoznak, ahol a pedofíliával gyanúsított rendőr dolgozott.
Péntek este lemondott tisztségéről a Fővárosi Rendőrség vezetője, Nicu Dragoş Orlando és a helyettese is, írja a Mediafax hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozva. Orlando bő három hónapja, 2017. szeptember 26. óta töltötte be a bukaresti rendőrség főkapitányi tisztségét, korábban annak helyettese volt.
A Mediafax szerint a fővárosi vezető rendőrök távozása annak tudható be, hogy az ügyészség a bukaresti ötödik kerület 18-as rendőrőrsének teljes személyzetére kiterjesztette a pedofíliával gyanúsított rendőr elleni nyomozást bűnpártolás miatt. Az ügyészek azt vizsgálják, hogy az illető rendőrőrs munkatársai hogyan jártak el, miután 2016 decemberében egy nő szexuális bántalmazás miatt feljelentést tett Eugen Stan rendőr ellen.
„Konkrétan az ügyészek azt szeretnék kideríteni, segítettek-e Eugen Stannak abban, hogy a kivizsgálás ne vezessen eredményre, illetve hogy elkerülje a felelősségre vonást” – írja az legfőbb ügyészség közleményében.
A legfőbb ügyészség szerdán döntött úgy, hogy átveszi a nyomozást több olyan ügyben, amelyben Eugen Stant szexuális bántalmazással gyanúsítják. Az egyik ilyen, az ötödik kerületi ügyészégtől átvett ügy egy 2016 decemberében elkövetett szexuális bántalmazásra vonatkozik, amelynek sértettje Eugen Stant jelölte meg elkövetőként.
Az ügyészek szerint a 18-as őrs munkatársai eltitkolták, hogy Eugen Stan rendőr, a rendőrség pedig ismeretlen tettes ellen indított eljárást szexuális bántalmazás gyanújával. Az ügyészek szerint az eljárás során a rendőrök kikérték a feltételezett bűncselekmény helyszínén levő térfigyelő kamerák felvételeit, az ezt követően összeállított jegyzőkönyvben azonban az szerepel, hogy a megfigyelő kamerákat rosszul szerelték fel, és nem működtek, amit a tömbház gondnoka is megerősített. Ezután a 18-as rendőrőrs illetékes rendőrei az ügy lezárását javasolták, de az erről szóló jelentésben - állítják az ügyészek - nem tettek említést arról, hogy Eugen Stan rendőr.
Azt, hogy a rendőrség bizonyos egységei összejátszhattak a pedofíliával gyanúsíott rendőr védelmében, már a Román Rendőrség keddi közleménye is sejttette, amelyben bejelentették Eugen Stan közvetlen főnökének leváltását.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.