Nagyszabású, a romániai turizmus fejlesztését célzó intézkedésekkel állt elő a turisztikai minisztérium. Mikor máskor, mint idény végén?
Legfeljebb a következő szezonban arathatják le a gyümölcseit a turisták azoknak a terveknek, melyeket hétfőn jelentett be a hazai turizmus fejlesztésére a turisztikai minisztérium. A szaktárca például közölte, hogy öt százalékosra csökkenti a szállásadók és vendéglátók által fizetett áfát (TVA), így valamennyi ágazat közül itt lenne a legalacsonyabb.
A turisztikai minisztérium, ha már egyszer nekilendült, nem fukarkodik az engedményekkel: azzal is segítené az üdülőhelyek fejlesztését, hogy
Az intézkedés révén jóval többen használhatnák ki a hazai altalajkincseket. A következő, szeptember-decemberi időszakra tervezett intézkedésektől természetesen a hazai turizmus fellendülését várják. Ennek érdekében az eddiginél nagyobb támogatást is biztosítanának a helyi önkormányzatoknak és kereskedelmi társaságoknak az egykori lepusztult üdülőtelepek felújítására, újjáépítésébe.
Az ehhez szükséges pénzt a beruházási alapból vennék el: a következő tíz évben legalább egymilliárd eurót fektetnének be a hazai fürdőkultúra felvirágoztatására. (A napokban a marosújvári és Fehér megyei önkormányzat kezd nagyszabású beruházásba Erdély és Magyarország első sós gyógyfürdőjének a „feltámasztása” érdekében.) A kormány új, turizmusra vonatkozó törvényen is dolgozik, ígéretük szerint ennek első hozadéka az lenne, hogy átengedné az önkormányzatoknak a minisztériumi jogkörök egy részét. A hazai turizmus fejlesztése mellett ugyanakkor
Ezt a célt szolgálná az ország digitális turisztikai térképe, melyet izraeli segítséggel készítenének el. Úgy tűnik, a romániai szaktárca is rádöbbent arra, hogy az internet segítségével sok potenciális külföldi turistát lehetne elérni.
A leendő térképen az ország valamennyi fontos turistalátványosságát feltüntetik, és a világ bármely pontjáról hozzáférhető lenne. A jövő év elejére ígért térkép ráadásul turizmustípusok szerint kategorizálná a hazai látnivalókat és a még jobb szemléltetés érdekében egy népszerűsítő kisfilm is tartozna hozzá.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.