// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
covidos lejtmenet

Lassan, de biztosan csökken tovább a vírus terjedése: ismét száz alá esett az új esetek száma

Közben a lakosság közel 25 százaléka kapott legalább egy oltást, és kiderült ma az is, hogy melyek azok a városok, ahol a legjobban állnak ilyen szempontból.

Jól sejtettük: a stratégiai kommunikációs csoport csütörtöki jelentése szerint már száz alá csökkent az új fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában. Beszédes, hogy 17 509 PCR- és 9942 antigén gyorsteszt elvégzése is csak 87 új esetet hozott (szerdán 104-et, kedden 103-at). Az országos fertőzöttségi ráta továbbra is 0,11 ezrelék. A friss nyilvántartásba 5 új, a koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset kerültbe, emellett 82 korábbi, ám a korábbi jelentésekből tévesen kimaradt halálesettel egészítette ki a keddi jelentést az országos közegészségügyi intézet (INSP) folyamatban lévő vizsgálata. Tovább csökkent a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma is: az új adatok szerint 944-en állandó orvosi ellátásban részesülnek, az intenzív terápiás osztályokon 186-an küzdenek a betegséggel. 2678-an otthon lábadoznak, 1228-an intézményes elkülönítésben. A megyékre bontott fertőzöttségi nyilvántartás sem néz ki rosszul, Fehér és Prahova megye továbbra is vezeti a listát, de csak 0,2 ezrelékkel.

Egyébként az ország lakosságának közel 25 százaléka kapott legalább egy oltást a kampány kezdete óta, a városok közül Bukarest áll a legjobban 45 százalékkal, de már Kolozsvár is 41 százalék fölött jár. A vakcinák iránti érdeklődés viszont tovább csökkent: a legutóbbi, szerdai jelentés szerint 24 óra alatt csak 32 325-en jelentkeztek oltásra, de csak 13 365-en kérték az első oltást.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro