// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Közös európai védelmet szorgalmaz Iohannis

// HIRDETÉS

Az államfő szerint nem fog csitulni a migránsválság, ezért az EU tagállamainak össze kell hangolniuk hadseregeiket. Románia növeli külföldre vezényelhető katonái számát is.

Románia érdekelt az európai uniós tagországok védelmi és biztonsági együttműködésében, és részt akar venni az EU közös védelmi projektjében – jelentette ki Klaus Iohannis államfő kedden, a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülése után.

Kifejtette: a többsebességes Európa helyett az uniót olyan, valamennyi tagország számára nyitott projektekkel kell megújítani, amelyekhez a tagországok érdekeik és lehetőségeik függvényében csatlakoznak. Mivel itt a biztonságról, a külső határok és a polgárok védelméről van szó, Románia részt akar venni a projektben, amely első fázisban a katonai kutatások és védelmi ipari fejlesztések összehangolását, később pedig

a tagállamok hadseregeinek szorosabb együttműködését célozza

– magyarázta a román elnök.

A CSAT megemelte a védelmi és a belügyi tárca külföldi szolgálatra küldhető – civil és katonai – alkalmazottainak a számát. A jövő évi létszámkeret a védelmi minisztériumnál az idei 1401-ről 1793-ra, míg a belügynél az idei 783-ról 971-re emelkedik.

A román legfelsőbb védelmi tanács meghallgatta a migrációról készült belügyminisztériumi jelentést. Az államfő arra figyelmeztette a belügyi tárcát, hogy elhúzódó jelenségre készüljön,

ne tekintse átmeneti válságnak az illegális bevándorlást.

„Az Európai Uniótól és a velünk együttműködő hírszerző szolgálatoktól származó értesülések között semmi jele annak, hogy a migrációs nyomás csökkenne. Továbbra is olyan jelzéseket kapunk, főleg Afrikából, amelyek a készültség fenntartására intenek, a szíriai háború tekintetében sincsenek pozitív fejleménynek. Ilyen körülmények között a belügyminisztériumnak jól fel kell készülnie mind az országba illegálisan bejutni próbáló, mind pedig az európai döntések értelmében áthelyezendő bevándorlók érkezésére” – mondta sajtóértekezletén Iohannis.

A CSAT levette a napirendről a hadsereg felszerelésére vonatkozó tervezetet,

hogy a kezdeményező összhangba hozza azt azzal a politikai döntéssel, miszerint Románia a bruttó hazai termék legalább két százalékát költi védelemre – közölte az államfő.

Mint ismeretes, a parlamenti pártok 2015-ben egyhangúlag kötelezettséget vállaltak arra: bárki is alakítana kormányt a következő évtizedben Bukarestben, a GDP legalább két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro