Kossuth Nagydíjjal tüntették ki Kallós Zoltánt

„Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth Nagydíjat vehetett át szerdán a Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.

Kallós Zoltán példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgáló értékmentő munkája, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában és fenntartásában vállalt szerepe elismeréseként részesült a Kossuth Nagydíjban.

Mint felidézte, még gyerek volt, amikor a szülőfalujában, a Kolozs megyei Válaszúton a helyi népdalokat, a magyar, a román és a cigány népszokásokat gyűjteni kezdte.

„A kolozsvári Református Kollégiumban, ahová jártam, nagy divatja volt a falujárásnak, kiváló felügyelőtanárom volt, aki ebbe ez irányba terelte az érdeklődésemet. Anyám feketelaki volt, apám válaszúti, kezdetben a rokonság körében gyűjtöttem Szék környéki falvakban, Észak-Mezőségben” –  mondta a 90 éves Kallós Zoltán.

Gyűjtőmunkáját előbb tanítói, majd zeneakadémiai végzettsége mellett végezte, és azután is kitartott, hogy az ötvenes években koholt vádak alapján börtönbe került. Eredményeire Magyarországon is felfigyeltek.

„Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót 1956-ban ismertem meg. Akkor Moldvában tanítottam, ő egy csoporttal egyetemi kiránduláson járt Romániában, és a tengerparti út helyett eljött hozzám. Később rajta keresztül ismertem meg Martin Györgyöt, Pesovár Ferencet, egy budapesti út során Kodály Zoltánnal is találkoztam. Kaptam tőle egy magnót ajándékba, és felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket vegyek fel és hangszeres zenét, amit addig felszerelés hiányában nem gyűjtöttem” – emlékezett Kallós Zoltán.

Hosszú évtizedeket átívelő munkája során négy nagy gyűjtőterülete volt: Kalotaszeg Nádas menti falvai, Észak-Mezőség falvai, a Gyimes és a moldvai csángók. „Ezek voltak a legkevésbé feltárt területek, a Mezőséget elkerülték a gyűjtők, mert vegyes nemzetiségű terület volt, sokan azt gondolták, itt nem maradtak meg magyar javak, pedig még sokkal jobban, mint más területeken. A kincs leginkább a zenei anyagot jelentette. Még mindig vannak olyan helyek, ahol soha senki nem járt gyűjtési szándékkal. Szerencsére a táncházmozgalommal a hetvenes években Magyarországon is elindult a fiatalok érdeklődése” – mondta.

Fő műve, a Balladák könyve 1970-ben jelent meg először, a kötet újrakiadásai hoztak kedvező változást a finanszírozás, a megélhetés szempontjából.

Kallós Zoltán egyszer azt mondta, addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelhetünk. Mint most kifejtette, bízik a romániai magyar kisebbség megmaradásában, és ebben nagyon fontos a zene és a tánc.

A Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze saját vagyonából 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványvidéken élő magyar gyermekek oktatására Válaszúton bentlakásos kollégiumot is működtet.

„Több mint kétszáz diák került ki már a négyosztályos iskolánkból, innen a szamosújvári Téka Alapítványhoz mehetnek tovább a gyerekek, ahol beindítottuk a mezőgazdasági szakiskolát. Főleg vegyes nemzetiségű házasságokból származó gyerekekről van szó, sokan egyáltalán nem tudtak magyarul, amikor hozzánk kerültek, itt tanultak meg” – mondta Kallós Zoltán az MTI-nek.