A kilencvenedik életévét betöltő néprajztudós és népzenegyűjtő értékmentő munkájáért részesült a magyar állam legrangosabb kulturális díjában.
„Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth Nagydíjat vehetett át szerdán a Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.
Kallós Zoltán példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgáló értékmentő munkája, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában és fenntartásában vállalt szerepe elismeréseként részesült a Kossuth Nagydíjban.
Mint felidézte, még gyerek volt, amikor a szülőfalujában, a Kolozs megyei Válaszúton a helyi népdalokat, a magyar, a román és a cigány népszokásokat gyűjteni kezdte.
„A kolozsvári Református Kollégiumban, ahová jártam, nagy divatja volt a falujárásnak, kiváló felügyelőtanárom volt, aki ebbe ez irányba terelte az érdeklődésemet. Anyám feketelaki volt, apám válaszúti, kezdetben a rokonság körében gyűjtöttem Szék környéki falvakban, Észak-Mezőségben” – mondta a 90 éves Kallós Zoltán.
Gyűjtőmunkáját előbb tanítói, majd zeneakadémiai végzettsége mellett végezte, és azután is kitartott, hogy az ötvenes években koholt vádak alapján börtönbe került. Eredményeire Magyarországon is felfigyeltek.
„Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót 1956-ban ismertem meg. Akkor Moldvában tanítottam, ő egy csoporttal egyetemi kiránduláson járt Romániában, és a tengerparti út helyett eljött hozzám. Később rajta keresztül ismertem meg Martin Györgyöt, Pesovár Ferencet, egy budapesti út során Kodály Zoltánnal is találkoztam. Kaptam tőle egy magnót ajándékba, és felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket vegyek fel és hangszeres zenét, amit addig felszerelés hiányában nem gyűjtöttem” – emlékezett Kallós Zoltán.
Hosszú évtizedeket átívelő munkája során négy nagy gyűjtőterülete volt: Kalotaszeg Nádas menti falvai, Észak-Mezőség falvai, a Gyimes és a moldvai csángók. „Ezek voltak a legkevésbé feltárt területek, a Mezőséget elkerülték a gyűjtők, mert vegyes nemzetiségű terület volt, sokan azt gondolták, itt nem maradtak meg magyar javak, pedig még sokkal jobban, mint más területeken. A kincs leginkább a zenei anyagot jelentette. Még mindig vannak olyan helyek, ahol soha senki nem járt gyűjtési szándékkal. Szerencsére a táncházmozgalommal a hetvenes években Magyarországon is elindult a fiatalok érdeklődése” – mondta.
Fő műve, a Balladák könyve 1970-ben jelent meg először, a kötet újrakiadásai hoztak kedvező változást a finanszírozás, a megélhetés szempontjából.
Kallós Zoltán egyszer azt mondta, addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelhetünk. Mint most kifejtette, bízik a romániai magyar kisebbség megmaradásában, és ebben nagyon fontos a zene és a tánc.
A Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze saját vagyonából 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványvidéken élő magyar gyermekek oktatására Válaszúton bentlakásos kollégiumot is működtet.
„Több mint kétszáz diák került ki már a négyosztályos iskolánkból, innen a szamosújvári Téka Alapítványhoz mehetnek tovább a gyerekek, ahol beindítottuk a mezőgazdasági szakiskolát. Főleg vegyes nemzetiségű házasságokból származó gyerekekről van szó, sokan egyáltalán nem tudtak magyarul, amikor hozzánk kerültek, itt tanultak meg” – mondta Kallós Zoltán az MTI-nek.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.