// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Konzultál a Kolozs megyei Néppárt

// HIRDETÉS

És szeretnének együttműködni az RMDSZ-szel is, de tényleg, mert a magyar közösség minél masszívabb önkormányzati jelenléte a tét.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete nem tétlenkedik, máris nekilátott a 2016-os önkormányzati választásokra való felkészülésnek – erről Soós Sándor, a párt megyei elnöke beszélt azon a sajtótájékoztatón, amit Fancsali Ernővel, az EMNP kolozsvári elnökével közösen tartott. Mivel nem „íróasztalok mögött ülve” akarják kitalálni a választási programjukat, júliustól

széleskörű konzultációba kezdenek: 

akárcsak a 2012-es választási időszakban, idén is véleménykártyákon gyűjtik majd a polgárok ötleteit és felvetéseit, szeptemberig, mert októbertől már a jelöltállítás teendőivel foglalkoznak. 

Fancsali Ernő elmondta, a megyei kezdeményezéshez hasonlóan, Kolozsváron is konzultációba kezdenek: a város lakónegyedeiben felállított standoknál gyűjtik majd a polgárok véleményeit, valamint minden szerdán 9.00 és 18.00 óra között, a kolozsvári magyar Főkonzulátus udvarán található Demokrácia Központban várják fogadóórára az érdeklődőket.

Az önkormányzati választások kapcsán Soós elmondta, hogy szerinte 

az EMNP-nek és az RMDSZ-nek nem legyőzniük és nem meggyőzniük kell egymást, 

hanem egy stratégiailag fontos kérdésben – mint a magyar érdekképviselet maximalizálása – kell együttműködniük. Ennek érdekében tárgyalásokat folytattak Csoma Botonddal, az RMDSZ nemrégiben megválasztott Kolozs megyei elnökével.

A párt megyei és városi vezetői további programokat is meghirdettek: hamarosan nekilátnak – a magyar Országgyűlés által létrehozott – Magyar Értéktár – Hungarikumok Gyűjteménye kibővítéséhez, és  

feltárják a térség regionális és megyei értékeit,  

december folyamán pedig az összegyűjtött adatokból egy kiadványt készítenek. „Szándékunk szerint, egy szavazás végeredményéül, megtalálhatjuk azt a tíz legkiemelkedőbb kulturális, építészeti vagy épp kulináris értéket, mely leginkább képviselheti a megyét” – vázolta elképzeléseiket Soós. Azt is megemlítette, hogy Daniel Buda európai parlamenti képviselő a napokban kiállítást szervez Kolozsvár és környékének brüsszeli bemutatására, a tárlaton azonban a románon kívül egyetlen más itt élő nemzetiség kultúráját sem mutatják be, említésszerűen sem – ráadásul a szervezésben részt vesz a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa projekt szervezőcsapata is.

Fancsali elmondta, a Néppárt kolozsvári szervezete gyakornoki programot hirdet, melynek keretében olyan egyetemi hallgatók jelentkezését várják, akik nyári gyakorlatukat töltenék a párt helyi szervezetében. Aki nem egyetemista, de egyetért a Néppárt célkitűzéseivel, az is kiveheti részét a munkából: nekik az önkéntesi programot ajánlják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro