// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Kommunista román zászlóval ünnepelnek Nagyváradon

// HIRDETÉS

A szándék a fontos.

A fenti képet egy váradi polgár osztotta meg az egyik, jórészt helytörténeti témákkal foglalkozó Facebook-oldalon. És igaza van, mert valódi kordokmentumról van szó.

A románok ugyebár az Erdély Magyarországtól való elszakítását megalapozó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésre emlékeznek december elsején, ebből az alkalomból fel szokták lobogózni a közintézményeket is.

Az egyik nagyváradi postahivatal személyzete a jelek szerint példásan gondját viseli a rá bízott javaknak, hiszen 25 éve szorgalmasan őrizgetik a Ceauşescu-érából megmaradt zászlót, amelynek közepén még a fasiszta-kommunista rendszer címere látható.

Az illetékesek mellett ezek szerint nyomtalanul ment el az, hogy a romániai rendszerváltás jelképe épp az a lukas zászló, amelynek a közepéből kivágták az itt még zavartalanul látható címert. Mint ahogy az azóta eltelt 25 év is. Amelyben ugyan sok minden – például a parttalan sovinizmus – idézi az 1989 előtti rendszert, de azért mégsem ugyanaz. Például már a kommunista jelképek tiltására is kidolgoztak egy törvényjavaslatot.

Persze könnyen megtörténhet, hogy semmilyen ideológiai megfontolás nem áll a gesztus mögött. Egyszerűen úgy döntöttek, hogy mindek pénzt költeni az új zászlóra, ha megvan a régi? Avagy – váradi dialektusban - jóu az, csak piros-sárga-kék legyen!
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro