// 2026. február 25., szerda // Géza

Kolozsvár: a lakosság is fizeti a szemétügyi bénázás árát

// HIRDETÉS

Jön az apróbetűs rész a hulladéktározó sztorijában.

Nemrég kicsit fellélegezhetett a kolozsvári polgár, miután ideiglenesen megoldódott a háztartási és utcai hulladék elszállításának régóta bűzlő ügye. A városi önkormányzat ugyanis megállapodott a nagyváradi vezetéssel, hogy Nagyvárad három hónapig befogadja a kolozsváriak szemetét. Előzőleg kétségbeesetten próbáltak Gyulafehérvárral és Szatmárnémetivel egyezkedni.

Csakhogy Nagyvárad 160 kilométerre fekszik Kolozsvártól, így

a szemétszállítás is értelemszerűen drágább lesz,

mint ha a pataréti szeméttelepre vinnék a hulladékot a kukásautók. Oda azonban nem vihetik, mert a szeméttelepet véglegesen bezárták.

A kolozsvári önkormányzati testület csütörtöki ülésén el is hangzott, hogy a szemátszállító társaságok bizony nemsokára becsöngetnek a városi tanácshoz a nagyobb szemétszállítási tarifákkal. Ezt pedig – amint a tanácsülésen elhangzott – a lakossággal kívánja megfizettetni a városvezetés.

Hogy mi lesz három hónap múlva, még senki nem tudja.

A szemétválság amiatt alakult ki, hogy a Kolozs megyei vezetésnek évek alatt sem sikerült tető alá hoznia az integrált hulladékfeldolgozó rendszert, amelyre még pénzt is kapott az Európai Uniótól. Sőt, egy ideiglenes szeméttelepnek sem találtak helyet, amíg a végleges és EU-konform tározó megépül. A létesítménynek tavaly októberig meg kellett volna épülnie, ám a munkálatokat 2012-ben elnyerő konzorcium vezető cége csődbe ment, a munkálatok egy évvel ezelőtt teljesen leálltak, a megyei tanács pedig 2014 végén felbontotta a 107 millió lej értékű szerződést.

A megyei tanács úgy gondolta, hogy az idei év végéig elkészül a szeméttározó a Kolozsvár melletti Erdőfeleken, Emil Boc kolozsvári polgármester azonban úgy tudja,

még két-három évig biztosan nem kezdheti meg működését a hulladékfeldolgozó.

Boc egyébként azt nyilatkozta, hogy a nagyváradi szemétszállítás költségeinek egy részét a városi költségvetésből fizetik, és megpróbálnak olyan megoldást találni, hogy a lakosságot minél kevésbé terheljék a plusz költségekkel.

A polgármester egyébként azt mondta a Napoca FM rádióban, hogy a kolozsvári szemétügy nagyobb fejtörést okoz neki, mint 2010-ben, amikor a gazdasági válságba került Románia miniszterelnöke volt. Állítása szerint nem tud aludni éjszaka a gondok miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro