// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Kolozs megyében is minden közösségi élmény állandó és kötelező kelléke lesz a maszk

// HIRDETÉS

Az utcára még éppenséggel kimehetünk akkor is, ha nincs rajtunk maszk, de a piacra, esetleg kulturális vagy vallási eseményekre el se induljunk nélküle.

Kolozs megye is csatlakozott azon megyékhez, ahol részlegesen kötelezővé tették a maszk viselését a szabadtéri közterületeken is. A megye készenléti bizottsága a közegészségügyi igazgatósággal konzultálva szerdán hozta meg a döntést, mely szombat éjféltől lép érvénybe. Ennek értelmében minden 5 éven felüli személynek maszkot kell viselnie a nyilvános közterületeken is: kulturális, tudományos, művészeti eseményeken, ünnepségeken, zarándoklatokon, vallási összejöveteleken egyaránt.

A megye településeit felkérik, hogy leltározzák az összes alkalmi vagy állandó vásárt és piacot, ahol a maszkviselésen túlmenően kiegészítő óvintézkedéseket hozhatnak, ezek betartását szigorúan ellenőrizhetik.

Figyeljünk oda, hogy a maszk eltakarja az orrot és a szájat, ne legyen rés a maszk és az arc között.

Az óvintézkedés a nap 24 órájában érvényes, a veszélyhelyzet teljes ideje alatt.

Mivel augusztus 15-én, Mária mennybemenetele ünnepén zarándokok százait vonzó búcsút tartanak Füzesmikolán, a hatóságok ennek figyelembevételével döntöttek a maszk kötelezővé tételéről.

Kolozs megyében a legutóbbi adatok szerint összesen 1332 fertőzöttet regisztráltak a járvány kezdete óta, az elmúlt nap során 38-at. Az intenzív terápiás osztályokon 23 pácienst ápolnak, ebből 18-an Kolozs megyeiek. Összesen 681-en személy gyógyult meg (537-en Kolozs megyeiek), 40-en haltak meg (23-an Kolozs megyeiek).

Az országban eddig ezekben a megyékben hoztak hasonló óvintézkedést: 

Județele unde purtarea măștii este obligatorie în spații deschise

Infogram

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro