Igaz, nem túl messze, és nem is végleg. Csupán felfüggesztették.
Varga László Edgár kollégánk hétfő délután megírta a duzzogó polgármester esetét. A sztori egyik főszereplője a Teleorman megyei Videle polgármestere. Aki, mi lenne más, peszedés, oppardon, szociáldemokrata. Ez az úr nemrég szeretett volna megyei pártelnök lenni. De nem lett. Ezért megharagudott saját pártjára. Nem lépett ki, annyira azért nem hülye. Csak duzzog, ahogy kollégánk írta.
Duzzogásának pedig úgy adott hangot, hogy felháborodott, amikor Viorica Dăncilă (miniszterelnök asszony, ugye, meg a PSD elnöknője is, hahó) választási plakátjait csak úgy kiaggatták az ő városában, anélkül, hogy megkérdezték volna, szabad-e. Na, hát ha nem kérdezték meg, akkor sürgősen tegyenek valamit, mert ha nem, ő bizony leveteti azokat az izéket.
Cikke végén kollégánk megjósolta, hogy a durcás polgi is repülni fog. És milyen igaza volt, kérem szépen! Mert a morgás eljutott a magas polcon ácsorgó pártos fülekbe is. Kormánymegbízotti utasítással szépen felfüggesztették tisztségéből. A helyzet tisztázásáig az egyik alpolgármester veszi át a kormányt.
És tudják, mi a vicces? Emlékeznek a régi anekdotára Papp Lászlóval? A bokszlegenda sétálgat a parkban a nejével. Alkonyat, zsongás, romantika. Hirtelen előlép a félhomályból egy sötét alak és így szól Papphoz: Apuci megy, anyuci marad! Mire Görbe: Nem, anyuci megy, apuci marad! A többit képzeljék hozzá.
Nos, valami hasonló történt Teleormániában is: a polgármester ment, a plakátok maradtak.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.