// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Oroszország

Klaus Iohannis Donald Trumppal ünnepel augusztus 20-án

Oké, ez talán véletlen, de tény, hogy az amerikai elnök nem Románia, sem Trianon 100 évéről emlékezik meg a román államelnök társaságában.

Hivatalos: Donald Trump amerikai elnök meghívta Klaus Iohannis román elnököt Washingtonba. Mégpedig augusztus 19-ére és 20-ára. Alig két évvel azután, hogy 2017-ben Iohannis úr járt már Trump elnöknél látogatóban.

A Fehér Ház hivatalos honlapján közzétett bejelentésből kiderül egyrészt a meghívás csomagolás-ürügye: Romániában 30 éve döntötték meg a kommunista rendszert, továbbá Románia 15 éve tagja a NATO-nak.

Érdekes módon az amerikai elnök nem tavaly hívta meg Iohannis urat, Románia 100 éves fennállásának évfordulóján. És valószínűleg jövőre sem fogja meghívni, amikor a trianoni szerződés 100 éves évfordulóját ünneplik majd a mioritikus hazában.

Másrészt a diplomáciai felszín alatt komoly dolgok is rejtőznek. A hivatalos szöveg szerint a két elnök biztonsági kérdésekről, továbbá kölcsönösen előnyös kereskedelmi és energetikai partnerkapcsolatokról fog tárgyalni.

Magyarán: Amerika erősen érdeklődik a Fekete-tenger övezete iránt, mert, ugye, közel van az orosz medve. Továbbá Amerika erősen érdeklődik a Fekete-tengeri gáz iránt. Ami, ugye, sehogy sem akar csordogálni, hála a Dragnea-féle intézkedéseknek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro