// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Kíváncsiak a székelyek álláspontjára az ET bizottságában

// HIRDETÉS

A párbeszéd hiánya miatt márciusra halasztotta a székelyföldi autonómiapárti határozatok megvitatását az Európa Tanács monitoring bizottsága.

Márciusra halasztotta a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak a megvitatását az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága, mely a portugáliai Matosinhosban ülésezett pénteken. Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés fideszes alelnöke, a bizottság magyarországi tagja az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, a bizottság elnöke azt követően napolta el a kérdés megvitatását, hogy megállapította, nincsenek jelen a tanácskozáson a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa romániai delegációjának a magyar tagjai.

A monitoring bizottság azt a dokumentumot vizsgálja, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a

Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni,

mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett határozatot eddig 45 székelyföldi önkormányzat fogadta el. Kovászna, Hargita illetve Maros megye prefektusa valamennyi határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon.

Magyar Anna elmondta, hogy a román delegáció vezetője felszólalásában a székelyföldi határozatok megtárgyalása mellett érvelt. Úgy vélte, ehhez minden dokumentum rendelkezésre áll. Azt is megemlítette, hogy az önkormányzati határozatok többségét a bíróság már érvénytelenítette, a bizottság elnöke azonban hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát ebben a kérdésben, és azt is megjegyezte, hogy

a párbeszédhez nem elégséges az egyik fél jelenléte.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a bizottságnak nincsen erdélyi magyar tagja, ezért ő maga írt levelet valamennyi bizottsági tagnak, hogy ismertesse az RMDSZ álláspontját. „Tájékoztattam a bizottsági tagokat, hogy nem értünk egyet a kormány régiós elképzeléseivel, és leírtam, hogy a tervezett közigazgatási átalakítás számunkra kedvezőtlenül módosítaná az etnikai arányokat. Ez pedig ellentmond Románia kötelezettségvállalásainak” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

A monitoring bizottság legközelebb március 24-én ül össze Strasbourgban, amikor a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a plenáris ülését is tartják. A monitoring bizottság 2014. júniusi, Chișinăuban tartott ülésén már napirenden szerepelt a székelyföldi önkormányzati határozatok kérdése. Az ülésen az érintett önkormányzatok képviseletében Márton Zoltán makfalvi és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester is részt vett. A bizottság azonban akkor is elnapolta a vitát. A székelyföldi elöljárók Sepsiszentgyörgyre hívták a monitoring bizottságot, hogy helyben vitathassák meg a kérdést,

a bizottság azonban nem tett eleget a meghívásnak.

Izsák Balázs SZNT-elnök keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügy akkori két szószólója ma már nem utazhat. Márton Zoltán elhunyt, Mezei János ellen ügyészségi vizsgálat indult, és a bíróság megtiltotta, hogy a polgármester elhagyja a városát. Az SZNT szerdán közleményben fejezte ki megelégedését, hogy az autonómiapárti határozatok ügye nem vált az erdélyi magyar pártok csatározásának az áldozatává.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro