// 2026. október 14., szerda // Helén

Kitüntette Johannis a Kriteriont

// HIRDETÉS

A Kriterion pedig megjelentette Kuncz Aladár híres regényét, a Fekete kolostort. Jó napja volt a jobb napokat is látott kiadónak.

Klaus Johannis államfő a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éve alapított Kriterion Könyvkiadót, az erről szóló rendeletet szerdán írta alá. Johannis a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért adományozta a kitüntetést az 1970-ben kisebbségi kiadóként alapított Kriterionnak. 

Az elnöki rendeletben olvasható indoklás szerint a Kriterion a kisebbségi és a román kultúra kölcsönhatását is előmozdította, és sikerült elfogadtatnia a párbeszédet, egymás értékeinek kölcsönös elismerését a jó együttélés feltételeként.

A Kriterion Könyvkiadó alapító főszerkesztőjének emlékét ápoló Domokos Géza Egyesület elnöke, Domokos Péter arról tájékoztatta az MTI bukaresti irodáját, hogy a Kriterion az egyesület felterjesztésére kapta meg az állami kitüntetést. A 2007-ben elhunyt Domokos Géza húsz éven keresztül, 1990-ig vezette a romániai magyarság és a többi nemzeti kisebbség egyik legfontosabb szellemi műhelyévé vált kiadót.

Májusban a Balassi Intézet bukaresti központja szervezett konferenciát a kiadóról, amelyen Novák Csaba Zoltán történész felidézte: 1968-ban vetődött fel először egy romániai kisebbségi kiadó megalapításának gondolata azon a találkozón, amelyen a romániai magyar és a német kisebbség elitje találkozott az akkori román kommunista vezetőséggel.

Bartha Katalin Ágnes egyetemi oktató elmondta: a rendszerváltozás előtti időszakban a Kriterion 1987 könyvet magyarul, 623-at németül, 206-ot szerbül, 154-et ukránul, 151-et románul, 53-at jiddisül, 27-et szlovákul jelentetett meg.

A kiadó igazgatói tisztségét 1990-ben a politikai pályára lépő Domokos Gézától a magyar osztály addigi főszerkesztője, H. Szabó Gyula (a címlapképen) vette át. A finanszírozási gondok miatt nehéz helyzetbe került kiadó tevékenysége beszűkült, 1999-ben privatizálták. A ma Kolozsváron működő Kriterion kizárólag magyar nyelvű kiadó, és párfős szerkesztőséget működtet.

Ugyancsak szerdán jelentette be a kiadó, hogy megjelentette az egyik legjobb erdélyi magyar regényt, a Fekete kolostort. Ez a Kuncz Aladár-életműkiadás első kötete, szövegét a cenzúrázott részek visszaírásával hetven év után állították helyre.

A Feljegyzések a francia internáltságból alcímet viselő regény eredeti kiadásának képanyagát is hiánytalanul közlik az eredeti képaláírásokkal együtt. A kötetben néhány új, az eddigi Fekete kolostor-kiadásokban közreadatlan illusztráció is látható - áll a kiadó közleményében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro