Régóta vágyom egy nyugtalanító előadásra. Hogy többször mondjam magamban két és fél órája alatt: aha! Hogy hazavigyem az élményét.
Hogy utána is beszéljünk róla. Hogy még egy ideig többször eszembe jusson egy-egy részlet, és mosolyogjak. Hogy rólunk szóljon.
Címoldali fotó: Biró István
Videó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Szövegközi fotó: Szabó Tünde
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
...nagy a magyar-román diplomáciai erőfeszítés a teljeskörű schengeni csatlakozás irányába, nem kis eredménnyel. Egy Bihar megyei férfit gyanúsítanak illegális migránsok szervezett szállításával. Az amerikai vízummentesség után jöhet a kínai.

Az egyik elnökjelöltnek pedig törölnie kell az internetről a kampányanyagait, amire eddig nem volt példa.

… a nagy manelisták sorra írják-dalolják ódáikat az államelnök-jelöltekhez… és megszűnik az Országos Drogellenes Ügynökség.

December elsejétől nem vásárolható használt autó RAR AutoPass nélkül. Most már tényleg nem ússzuk meg az erős széllel megtámogatott havazást.

Alig egy hét van hátra az elnökválasztás első fordulójáig, de az emberek többsége nem tudja, mi a dolga az államfőnek. Titokzatos holttestet találtak Arad megyében egy szennyvíztartályban.

… Peszedisták: a penelisták már a kampányvideókat is lopják… és az időjósok belenéztek kristálygömbjeikbe, majd megjósolták a kis meleget.

Az RMDSZ bárkivel kormányozna, ha nincs a környéken az AUR. Közben még akár Elena Lasconi is bejuthat az elnökválasztás második fordulójába – állítja egy USR-megrendelésre készült felmérés.

Valós időben, térképen lehet követni a romániai vonatok pozícióját. Kitartó volt egy tolvaj Nagyváradon: több templomba is betört.

Hetven kilométert vezetett egy 14 éves Argeș megyei tini anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. Fegyvercsempészet, birtokháborítás, verekedés, lövöldözés, mindez egy hírben.

Egy 16 éves fiú veszítette életét, miután Zsilvásáron nem látták el a sürgősségen. Listeria baktériummal fertőzött sajtot vontak vissza a forgalomból. Két macska ügyében nyomoz az állatvédelem, miután kábítószermérgezési tüneteik voltak.