// 2024. október 2., szerda // Petra
korrupció

Kik adták a nevüket a könyvírásra vetemedett elítéltek munkáihoz?

Nomenklaturisták, plagizátorok, korrupcióval vádolt politikusok és papok segítik tudományos kutatásaikban a börtönök „akadémikusait”.

A Hotnews kérésére az igazságügyi minisztérium közre bocsátotta azoknak az egyetemi oktatóknak, előadótanároknak a listáját, akik cinkosságot vállalva egyes elítéltekkel börtönbüntetésük csökkentése érdekében, ajánlót írtak tudományos munkáikhoz. A dokumentum tartalmazza a kiadók listáját is.

Mint ismeretes, a törvény értelmében ha egy elítélt ír egy könyvet, 30 nappal csökkenthető a büntetése. Ezt kihasználva pár év alatt közel ötszáz tudományos munka született a rácsok mögött, és a jelenség már elérte a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is.

A büntetés csökkentésének feltétele, hogy az íráshoz kedvet kapó elítélteknek be kell mutatniuk

legalább egy egyetemi oktató vagy egy előadótanár ajánlását, melyben igazolják a tudományos munka értékét.

A nyilvánosságra került listából kiderült: Gigi Becali tudományos koordinátorai között szerepel a limuzinnal közlekedő Laurenţiu Streza erdélyi metropolita, illetve a korrupcióval vádolt Teodosie Konstanca ortodox érseke is. Marius Petcu volt szakszervezeti vezető felkészítője nem más volt, mint a plagizálással gyanusított volt egészségügyi miniszter, Eugen Nicolaescu volt. Daniel Staicu üzletember nyolc könyvét a krajovai Sitech kiadó adta ki, mely összesen 130 elítélt könyvét jelentette meg.

Adrian Năstase pártfogói között találjuk Paul Dobrescut, az egyik bukaresti egyetem volt rektorát, a nemzeti etikai tanács volt elnökét – aki a kommunizmus idején vezető tisztségviselő volt –, és Gabriel Ispas oktatási államtitkárt, akinek szintén volt már dolga a DNA-val.

A teljes lista az alábbi linken böngészhető/letölthető.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro