// 2026. október 14., szerda // Helén

Kiheréli az anyanyelvhasználatot az új közigazgatási törvénykönyv?

// HIRDETÉS

Mi tévedtünk tegnap, bocsi mindenkitől.

Kezdjük a meaculpázással: tegnap tévesen állítottuk, hogy a sürgősségi kormányrendeletként elfogadott közigazgatási törvénykönyv kedvez a magyaroknak, érzékelhetően bővíti azokat a területeket, ahol hivatalosan is megjelenhet a magyar nyelv, vagy ahol hivatalosan is használhatják anyanyelvüket a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek a hatóságokkal folytatandó kommunikációjukban.

Mindez a többszáz paragrafusból álló törvénykönyvnek arra a változatára igaz, amelyet több éves előkészítés után tavaly nyáron szavazott meg a parlament. Az ellenzék azonnal megtámadta az alkotmánybíróságon, a talárosok ősszel az egészet elkaszálták. 

Jelenleg ugyanis nem tudjuk, pontosan milyen változatot fogadott el a kormány. Mert ahelyett, hogy a parlamentben és mindenki számára áttekinthetően indult volna újra a törvényhozási folyamat, a kormány saját hatáskörbe vonta, és

legalábbis anyanyelvhasználati szempontból kiherélte

az országos és helyi közigazgatás minden szintjét egységesen szabályozni kívánó törvénykönyvet. (Mindezt úgy, hogy ezt a saját változatát május 30-án bocsátotta közvitára, a közel 650 paragrafust mindössze tíz napra. Május 30-án, azaz a 26-i EP-választások botrányai és eredményvárása, illetve a június eleji pápalátogatás körüli sajtófelhajtás között szépen eldugva. De legalább Viorica Dăncilă kormányfő úgy tudja, széles körű konzultációt folytattak a törvényről.)

Gyorsan rákerestünk a közvitára bocsátott szövegben a nyelvhasználatra, és úgy tűnik, hogy az eddigiekhez képest paraszthajszálnyival visz előre a törvénykönyv. Feltéve, hogy ez a változat azonos azzal, amelyet a kormány tegnap elfogadott.

Eszerint azokon a településeken, ahol húsz százalék feletti valamely nemzeti kisebbség – esetünkben a magyarság – lakossági aránya, ott a kisebbségi közösség tagjai már nemcsak a helyi önkormányzat intézményeivel, hanem az országos közintézmények megyei (dekoncentrált) kirendeltségeivel is anyanyelvükön kommunikálhatnak. (A törvényszöveg nem nevezi meg ebben a cikkelyben ezeket az intézményeket, így még akár ki is lehet bújni alóla.) Ennek érdekében az ilyen településeken működő intézményeknek a kisebbségek nyelvét is beszélő személyt kell foglalkoztatniuk a közkapcsolati osztályon. 

Megtaláltuk továbbá a kitételt, hogy ezek a nyelvi jogok nem szűnnek meg, ha a közösség aránya 20 százalék alá csökken azután, hogy a törvénykönyv életbe lépett.

Cseke Attila szenátor tudomása szerint ezeken kívül benne maradt a szövegben az az RMDSZ-javaslat, hogy a polgárok és intézmények anyanyelvű kommunikációját ezentúl ilyen nyelvű űrlapok is segítsék.

Abból, amit az RMDSZ egy éve még vívmányként tálalt, ezeket nem találtuk meg:

  • már nem szerepel az utcák, terek, parkok többnyelvű megnevezése, továbbra is csak a településeké és a közintézményeké, illetve többnyelvűnek kell lenniük a közérdekű hirdetményeknek is;
  • nem szerepel benne, hogy a 20 százalékos nyelvhasználati küszöb megállapításakor a 2001-es népszámlálás eredményeit kell figyelembe venni, nem pedig a 2011-est, ahol sok esetben, például Kolozsváron is 20% alá esett a magyarság aránya; sőt a törvényhozó úgy fogalmaz, hogy a legutóbbi népszámlálás eredményét kell figyelembe venni, ami ugye a 2011-es;
  • és nem találtuk meg azt a kiegészítést sem, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20 százalékot, de az önkormányzat megszavazza számukra az anyanyelvhasználatot, ott ezt ne lehessen felülbírálni, visszavonatni, érvényteleníteni – vagyis a garanciát arra, hogy ami nem tilos, azt szabad.

Ilyen, amikor az RMDSZ nincs kormányon: marad a háborgás

„Elfogadhatatlan a kormány által elrendelt közigazgatási törvénykönyv. A kisebbségi jogok tekintetében több tíz évvel veti vissza Romániát, a `90-es évek állapotára” – háborodott fel szerdán  Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. „Amit szakmai munkával és politikai támogatással a parlamentben sikerült elérnünk, azt a kormány teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, és kitörölte a tegnap tárgyalt változatból” – állítja Cseke, aki szerint a sürgősségi rendelet olyan, megszerzett nyelvi jogokat is eltöröl, amelyeket a 13 éve hatályban lévő törvény szentesít.

Az egyetlen jó hír, hogy mint minden sürgősségi rendelet, a közigazgatási szabályozás is előbb-utóbb a parlament elé kerül jóváhagyásra. Az RMDSZ azt ígéri, akkor újból benyújtja azokat a módosításokat, amelyeket a kormány az elmúlt hónapokban kitörölt a törvény szövegéből.

FRISSÍTÉS: Ilyen, amikor az RMDSZ nincs kormányon: bővülnek a jogok

Az RMDSZ-kommunikációval szögesen ellentétes álláspontot fogalmazott meg Szigeti Enikő, a CEMO – Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezető igazgatója. Szerinte riogatás és egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy az új közigazgatási törvénykönyv a `90-es évekbe veti vissza Romániát a kisebbségi jogok terén, sőt azt mutatja, hogy a román kormány akkor is képes bővíteni a nyelvhasználati jogok kodifikációját, amikor az RMDSZ nemhogy nincs kormányon, de nincs is érvényes együttműködési megállapodása a kormánykoalícióval.

A most elfogadott törvénykönyvet össze sem lehet hasonlítani a `90-es évekbeli állapotokkal, sőt jogbővítést jelent a jelenleg érvényes, a 2000-es években kodifikált közigazgatási nyelvhasználati jogokhoz képest, nyilatkozta Szigeti a Főtér.ro-nak. Ilyen például a kétnyelvű űrlapok bevezetése a helyi közigazgatásban, bár – ismerte el Szigeti – sok múlik majd a törvény alkalmazási szabályain, azok kellene tartalmazzák ezeket a formanyomtatványokat is.

A jogok bővülését szerinte nem a múlt nyáron megszavazott szövegváltozathoz kellene viszonyítani, mert az egy percig sem volt érvényben, hanem a jelenleg érvényes törvényben kodifikált nyelvhasználati jogokhoz. Ami a jogok kodifikációját illeti, Románia kifejezetten jó helyen áll Európában és a nemzetközi porondon, ami itthon problémás, az a hatóságok jogalkalmazása, illetve a közösség jogérvényesítési gyakorlata: a meglévő jogainkkal sem mindig élünk.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS