// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Kézdivásárhely

Kihallgatások a december elsejei gyászlobogók ügyében

Kiderítenék, ki tűzte ki őket.

A kézdivásárhelyi rendőrség bűnügyi osztályán tanúként hallgatták ki Beke Ernőt és fiát, Beke István Attilát a tulajdonukban lévő főtéri épületek homlokzatára december elsején kitűzött gyászlobogókkal kapcsolatosan.

A kézdiszentléleki Tamás Róbertet szintén beidézték a rendőrségre, de nem jelent meg. Az ő „bűne”, hogy ugyanazon a napon a Kratochvill-megemlékezésen fekete zászló volt a kezében. Őt a rendőrség videófelvételek alapján azonosította.

Beke Ernőt egy, fiát két órán keresztül vallatták, a jegyzőkönyvet mindkét esetben a rendőrség alkalmazottja készítette el. A rendőrség részéről ugyanazok a sablonkérdések hangzottak el: milyen anyagból készültek a fekete lobogók, ki rakta fel azokat a két főtéri ingatlan homlokzatára, Hargita megyéből kik vettek részt a volt hadapród iskola előtti megemlékezésen, és volt-e ott fekete lobogó. Beke Ernő és fia állta a sarat, nem tudták rájuk bizonyítani, hogy valami közük lenne a gyászlobogók kitűzéséhez.
 
Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro