// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Kiderült, hogy kovidos, megszökött a kórházból, 20 kilométert gyalogolt – meghalt

// HIRDETÉS

Ezért nem jó ötlet figyelmen kívül hagyni az orvos utasításait, vagy meglépni a kórházból, ha az ember megbetegszik.

Egy 64 éves Vaslui megyei pásztor nem érezte túl jól magát, ezért körülbelül egy hete mentőt hívott, amely beszállította őt a megyei kórházba. A PCR-teszt eredményéből néhány nap múlva kiderült, hogy Covid–19-ben szenved, ezért nem érezte jól magát, így aztán beutalták a kórházba, és megkezdték a kezelését.

Két nap múlva azonban az egyik ápoló észrevette, hogy eltűnt, mégpedig úgy, hogy senkinek sem szólt előtte arról, hová készül.

A férfi testét végül Soleșți község közelében, az út menti árokban találták meg, feltehetően rosszul lett, miután 20 kilométert gyalogolt útban hazafelé. A nyomozás még folyik az ügyben.

A történet viszont jó példa arra, miért nem érdemes félvállról venni a koronavírust, és miért kellene inkább az orvosokra hallgatni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro