// 2026. május 23., szombat // Dezső

Kétszázszor esélyesebb, hogy belehalunk a Covid–19-be, mint az AstraZeneca mellékhatásaiba

// HIRDETÉS

Ezt egy közegészségügyi szakértő mondja, arra biztatva mindenkit, hogy vegye csak be bármelyik oltást, amit adnak neki.

Răzvan Cherecheș közegészségügyi szakértő, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora rendszeresen posztol a Facebook-oldalán rövid videókat, amelyekben a járvánnyal kapcsolatos gyakori kérdésekre ad választ. Most éppen arra a kérdésre, amely sokakat foglalkoztat az utóbbi időben: érdemes-e beoltatni magunkat a brit–svéd oltóanyaggal, az AstraZenecával, annak ellenére, hogy az Európai Gyógyszerügynökség megerősítette, nagyon ritka esetben vérrögképződéshez vezethet, amit fel is vettek a szer mellékhatásokat sorjázó prospektusába.

A szakértő válasza: igen, mindenképpen érdemes.

A miértre a válasz egyszerű és meggyőző: azért, mert

kétszázszor nagyobb esélyünk van arra, hogy belehaljunk a koronavírus-fertőzés okozta Covid–19 betegségbe, mint az AstraZeneca által esetléegesen kiváltott trombózisba,

ami tényleg nagyon-nagyon ritka jelenség.

Răzvan Cherecheș szerint tehát a lényeg az, hogy minél hamarabb oltassuk be magunkat bármelyik vakcinatípussal.

Korábban egyébként a szakember külön videót szentelt annak a kérdésnek is, hogy ha valaki már megkapta az AstraZeneca első dózisát, az kaphat-e emlékeztetődózist egy másik oltóanyagból.

A válasz: nem.

Ugyanis jelenleg nincs semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy ez így működne, tehát nem érdemes keverni a szezont a fazonnal.

Răzvan Cherecheș különben az év elején az egészségügyi minisztérium tiszteletbeli tanácsadója is volt, március végén azonban lemondott erről a „megtiszteltetésről”, ugyanis hiába tépte a száját, és adta a tanácsokat, hogy is kéne csinálni ezzel a járvány dologgal, valójában rá sem hederítettek odafent.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro