Ezt egy közegészségügyi szakértő mondja, arra biztatva mindenkit, hogy vegye csak be bármelyik oltást, amit adnak neki.
Răzvan Cherecheș közegészségügyi szakértő, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora rendszeresen posztol a Facebook-oldalán rövid videókat, amelyekben a járvánnyal kapcsolatos gyakori kérdésekre ad választ. Most éppen arra a kérdésre, amely sokakat foglalkoztat az utóbbi időben: érdemes-e beoltatni magunkat a brit–svéd oltóanyaggal, az AstraZenecával, annak ellenére, hogy az Európai Gyógyszerügynökség megerősítette, nagyon ritka esetben vérrögképződéshez vezethet, amit fel is vettek a szer mellékhatásokat sorjázó prospektusába.
A miértre a válasz egyszerű és meggyőző: azért, mert
ami tényleg nagyon-nagyon ritka jelenség. Răzvan Cherecheș szerint tehát a lényeg az, hogy minél hamarabb oltassuk be magunkat bármelyik vakcinatípussal. Korábban egyébként a szakember külön videót szentelt annak a kérdésnek is, hogy ha valaki már megkapta az AstraZeneca első dózisát, az kaphat-e emlékeztetődózist egy másik oltóanyagból.
Ugyanis jelenleg nincs semmiféle tudományos bizonyíték arra, hogy ez így működne, tehát nem érdemes keverni a szezont a fazonnal. Răzvan Cherecheș különben az év elején az egészségügyi minisztérium tiszteletbeli tanácsadója is volt, március végén azonban lemondott erről a „megtiszteltetésről”, ugyanis hiába tépte a száját, és adta a tanácsokat, hogy is kéne csinálni ezzel a járvány dologgal, valójában rá sem hederítettek odafent.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.