Két kerék, három ország, 9300 kilométer – szatmári siker

Gyenes Emanuel, vagy ahogy mindenki ismeri, Mani tizenhét évesen tréningben, utcai cipőben és kölcsönkért motoros nadrágban kezdte a motorozást, hogy aztán 31 évesen másodszor is megnyerje a Dakar-rali maratoni kategóriáját, és összesítettben is előkelő eredményeket érjen el. Arról, hogy mi történt a kettő között, és hogyan zajlik a világ legkeményebb sivatagi terepralija, a Szatmári Friss Újság által szervezett közönségtalálkozón mesélt. Pesek Attila, a lap sportrovatának szerkesztője moderálta a beszélgetést, a profi motorost azonban kérdezni sem kellett, ömlöttek belőle a szavak és a jobbnál jobb történetek. Derűsen mesélt élményeiről, viszont az elmondottak alapján kiderült, a ralin való részvétel óriási erőpróbát, egyben pedig veszélyt jelent. Elég csak azt megemlíteni, hogy 36 év alatt 29-en vesztették életüket a motoros versenyen.

Mani 2007-ben, több hazai verseny megnyerése után vett először részt a Dakaron, amelyet akkor még nevéhez méltóan Afrikában szerveztek meg. Egyetlen célt tűzött ki maga elé, hogy jusson el a verseny végét jelentő kockás zászlóig. Ehhez képest a 220 motoros közül az előkelő 46. helyezést érte el, az újoncok közül pedig ő volt a kilencedik. Az eddigi legjobb eredménye 2012-ben volt, amikor összesítettben a 17. lett. Két év kihagyás után 2014 közepén kezdte meg a felkészülést az idei ralira, miután több támogató – köztük az Autonet, a Szatmár megyei és városi tanács – is mellé állt. Mani elmondta: a legjobb húszba szeretett volna bekerülni,és ez másfél percen múlott...

Az Argentínát, Bolíviát és Chilét átszelő futam egyébként 13 versenynapból és egy pihenő napból áll. A maratoni kategória lényege, hogy műszaki csere nélkül kell végigtekerni a 9300 kilométert. Az alkatrészeket megjelölik, hogy ne lehessen cserélni, de így is vannak, akik csalnak. Ezek elsősorban a nagy gyártókat képviselő motorosok. Úgy cseleznek, hogy minden esélyesnek van egy úgynevezett „vízhordozója”, akit csak azért neveznek be versenyzőként, hogy legyen ki odaadja a megkímélt gumiját az esélyesebbnek. Több hasonló trükk van még, amit a profik rendszeresen alkalmaznak, ezért is nehéz felvenni velük a versenyt. További különbség a csoportban versenyző motorosok és az egyénileg indulók között, hogy míg az előbbieket akár 120 fős stáb – külön szakács és masszőr – kíséri, addig például Maniék összesen négyen voltak: két versenyző, két szerelő.

A dél-amerikai terep sokat nehezített a motorosok dolgán. Hol pár centis vízzel borított sómező, hol a 4500 méter magason fellépő oxigénhiányos állapot, máskor pedig a sár vagy a mínusz 7 fok hátráltatta a versenyzőket. Mani számára a hideg maradt a leginkább emlékezetesnek, különösen miután annyira átfagyott a keze, hogy a motor kipufogógázánál próbálta felmelegíteni, így pedig két kesztyűt is sikerült tönkre tennie. Arról is hosszasan mesélt, hogy második nap elhagyta a KTM típusú motor olajdugóját, és elfolyt az olaj. Kalandosan, de sikerült újat szereznie, amit egy pillanatragasztó-szerű anyaggal rögzített, mégsem tudta behozni a lemaradást. Ráadásul mentálisan megviselte az eset, leginkább ennek tudható be, hogy nem sikerült jobb eredményt elérni. A változatos kalandok ellenére a szatmári sportoló arra emlékezik a legszívesebben vissza, amikor a verseny végeztével újból aszfalton motorozhatott.

A közönség rengeteg kérdéssel halmozta el Manit, aki készségesen válaszolt mindegyikre. Így megtudhattuk, hogy lakókocsiban, illetve sátrakban alszanak a verseny idején, ugyanakkor egyformán, de bőségesen étkeznek a versenyzők. A legfontosabb a ralin való részvétel során a fizikai és szellemi felkészültség. A kérdések a szerelők munkájára is kitértek, így kiderült: sokszor nekik nehezebb, mint a versenyzőknek, hiszen nappal ők is utaznak, éjszaka viszont az agyonhasznált motorokba kell életet leheljenek, így nem sokat pihennek.

A mintegy kétórás, fotókkal, videó-felvételekkel illusztrált élménybeszámoló során Mani kifejtette: reméli, munkájával hozzájárul ahhoz, hogy minél többen megszeressék a motoros sportokat. Úgy vélekedett, hazánkban nincs kellőképpen mediatizálva a Dakar-rali, így nehéz támogatókat szerezni. Legyen egy motoros bármennyire is felkészült és kitartó, technikai sportról lévén szó, mégiscsak a szponzoroké a főszerep.

Címlapfotó: Mészáros Tímea, Szövegközi fotók: facebook.com/ManiGyenes