// 2024. október 2., szerda // Petra
felújítás

Készen áll a turisták ostromára a nagyváradi vár

Királyul felújították a magyar királytemetkezések egyik legkiemeltebb helyeként is ismert nagyváradi várat.

Befejeződött a nagyváradi vár hat éve tartó felújítása – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség. Az épületegyüttes januártól válik látogathatóvá.  Nagyvárad önkormányzata 2009-ben, majd 2012-ben nyert támogatást a 15 hektáron elterülő vár felújítására. Az összesen 87,86 millió lej értékű felújítási projekthez 66,31 millió lejt az Európai Unió biztosított. A vár nyolc épületében összesen 25 ezer 380 négyzetméteres hasznos területen 468 termet alakítottak ki és felújították a vár összesen 26 ezer 400 négyzetmétert kitevő tereit is. A munkálatok során több mint 4000 méter víz és szennyvízvezetéket, több mint 2800 méter villanyvezetéket és több mint 2000 méter fűtéscsövet fektettek le.

A felújított termekben kap helyet a vár múzeuma,

a városi múzeum, a kenyérmúzeum, a kőtár, egy gasztronómiai kiállítás, valamint a céhek utcája és egy többfunkciós kulturális tér. Itt rendezkedhet be ugyanakkor több kulturális intézmény és a pazar környezetben egy házasságkötő termet is berendeztek.

A munkálatok befejezése alkalmából tartott hétfői bemutatón Huszár István alpolgármester képviselte az önkormányzatot. „Évekkel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést: mi kell hogy történjék ebben az országban, hogy befejeződjék a történelem és a városrendezés elleni merénylet? És lám, eljött ennek az ideje is. (.) Beteljesült egy álom. Most az a feladatunk, hogy élettel töltsük meg a várat, hogy a térség turizmusának a súlypontjává válhasson” – idézte a hírügynökség az RMDSZ politikusát.

A nagyváradi Közép-Európa egyik legjobban megőrzött olasz reneszánsz stílusban épített vára.

Az ötszögű, sarokbástyákkal körülvett vár 1570-1618 között nyerte el mai formáját. A kommunizmus idején tömbházakkal körbeépített épületegyüttest a román hadsereg használta, a kilencvenes évek elején került önkormányzati tulajdonba. Felújítása 2010-ben kezdődött az Európai Unió forrásainak felhasználásával.

További képek itt találhatók. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro