// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Kerítés a magyar–román határon: csak ha szükség lesz rá

// HIRDETÉS

Szijjártó Péter szerint a kölcsönös bizalmat kell erősíteni Budapest és Bukarest között.

Pragmatikus együttműködéssel kell a kölcsönös bizalom légkörét megteremteni a magyar–román kapcsolatokban is, úgy, ahogy az Szlovákia esetében történt – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában, amely szombat este, a Diplomata-útlevél című külpolitikai magazinban került képernyőre.

A miniszter azt mondta, a Kárpát-medencében a történelmi örökség miatt

komoly feszültségek állhatnak elő a kétoldalú kapcsolatokban,

ezért mindig nagy a jelentőségük a kölcsönös bizalmat építő lépéseknek.

„Szlovákia esetében a gazdasági, energetikai, közlekedési pragmatikus együttműködés olyan bizalmi alapot teremtett már, amire ráállva a nehéz kérdések is könnyebben vitathatóak meg. Románia esetében is szeretném ezt elérni, hogy legyen egy olyan kölcsönös bizalom egymás iránt, amelyre alapozva a mégoly nehéznek tűnő ügyeket is a siker reményében meg tudjuk vitatni” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A határon túli magyar közösségek autonómiájára vonatkozó kérdésre válaszolva Szijjártó azt mondta: „nem akarjuk innen, Budapestről megmondani, milyen álláspontokra helyezkedjenek a nemzeti közösségeink”.

Budapest mindig azt támogatja, amihez a helyi magyar közösségek támogatást kérnek

a magyar vezetésről, mivel ők tudják a legjobban, mire van szükségük – tette hozzá.

Az utóbbi időben a bevándorlási üggyel kapcsolatban elfogadhatatlan kritikák érték Magyarországot a román miniszterelnök részéről – mondta Szijjártó –, amire „megfelelő hangnemben” kellett reagálni, de hozzátette: azt szeretné, hogy ezek az ügyek zárójelbe kerüljenek és a kétoldalú kapcsolat pozitívumai kerüljenek előtérbe. A magyar–román kapcsolatokban is sikerült felszámolni néhány „ésszerűtlen helyzetet” – példaként a gyorsforgalmi úthálózat és a szélessávú digitális telekommunikációs hálózat összekötését említette –, megjegyezve, hogy a 21. században „nonszensz” volt, hogy ezek eddig nem léteztek.

Az ideiglenes határzárról szólva Szijjártó Péter elmondta, Magyarország „nem jókedvében” épít kerítést, „nem szereti”, hogy a magyar–szerb és magyar–horvát között kerítés van, de a helyzet ezt indokolta. Mielőtt a kerítés megépült volna, napi öt-tízezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra ellenőrizetlenül, ma pedig alig 10-20 illegális bevándorlónak sikerül bejutnia naponta – hívta fel a figyelmet.

Ami a magyar–román határt illeti, elmondta, ott

csak előkészítő földmunkák zajlanak.

Megerősítette: Magyarország csak akkor fog Románia irányában a zöldhatár lezárását biztosító, az illegális határátlépéseket megakadályozó kerítést építeni, ha erre feltétlenül szükség lesz.

„Különböző szolgálataink figyelik az embercsempészek által irányított bevándorlók mozgását, és csak ha olyan információk lesznek, amelyek arra vonatkoznak, hogy a bevándorlási útvonal Románia irányába fog eltérni, és újabb százezres bevándorlási számra lehet számítani, akkor fogjuk eldönteni, hogy kell-e kerítést építeni a román–magyar határon” – jelentette ki Szijjártó Péter.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro